Van Minden Iowában!

Rövid hétvégi kirándulásunkat szeretném elmesélni ebben a bejegyzésben, azzal a felkiáltással, hogy jó sok ilyet kívánok még magunknak és akik kedvelik az ilyesmit, mindazoknak is. Várakozásunkon felüli szép idő volt mindkét napon, ezért jó hosszú to do-listát (teendők) állítottunk össze szombat reggel:

• családi skype, megbeszélés több ülésben
• autószerelés
• téligumik
• kocsimosás
• garázstakarítás
• levelek összegereblyézése (fűnyírás, ha szükséges)
• ebédfőzés
• bloggondozás
• (meló Miklósnak, amit azért nagyon reméltünk, hogy nem lesz valós, de a pakliban mindig benne van)

Aztán persze néhány pont kicsit máshogyan alakult, de ez mindig így van, nálatok is, nem?

A hétvége legnagyobb részét Miklós a garázsban töltötte, mindkét kocsin akadt bütykölni való, volt ami tervezett volt, de olyan is előjött, amiről eddig nem tudtunk. Szóval ez a fejezet még folytatódni fog. Régebbi olvasóink tudják már, hogy szereti magának kitalálni, megvizsgálni, utánajárni, sőt saját kezűleg megjavítani mindent, amit csak tud. Mindkét négykerekűnk 10+ éves, nem éri meglepetésként, ha valami beadja a kulcsot. Így alakult tehát, hogy a “pikkpakk felcsattintom a téligumikat” szándékra csak vasárnap késő délelőtt került fel a pont. Granny kapott új gyújtógyertyákat, gyújtótrafókat, alapos tisztítást kritikus helyeken és még egy wellness-mosást is, annyira meleg volt szombat délután!

Ebéd előtt aztán felvillanyozva közölte, hogy Granny kész, el kell vinnünk próbaútra. Így eldöntöttük, hogy a garázs rendbetétele és a fűnyírás még tolható pár nappal és vasárnap délután inkább kiruccanunk pár órára. A szokásos kérdésemre (Hová, merre?) elég hamar jött  a válasz: 

Iowába megyünk, mert ott van Minden!

Egymás között viccelődünk ezzel, mivel a Középnyugatot kicsit sem ismerők olyan sokszor lesajnálják ezeket az államokat (Iowa, Nebraska, Kansas, Oklahoma): halálosan unalmasak, nincs ott semmi, csak véget nem érő szója- és kukoricatáblák. Mi már számtalanszor megcáfoltunk ezt és a Covid-év még inkább rávilágított arra, hogy mennyire süket füllel és csukott szemmel járunk néha  és a szűkebb pátriánk kínálta érdekességeket meg sem látjuk. Igen, Iowában számos meglepetés ért már minket: tőlünk egyórányi autóútra sí- és szánkópályák vannak, kisközösségi fesztiválok és programok szinte minden hétvégén, túraösvények, ritka múzeumok és kézműves sörfőzdék.

Minden van tehát Iowában, s valóban egy Minden nevű kisvárost is felfedeztünk már korábban a kelet-nyugati irányú 80-as autópályán vágtázva. A vicces-figyelemfelkeltő településnevek (Exira, Anita, Dexter, Adel, Van Meter) sokszor beégnek valamiért és beugranak a legjobb pillanatban, pl. amikor célpontot keresünk. Minden egyébként Nebraskában, Nevadában vagy Louisianában is létező városka, de vasárnap délutánra a hozzánk legközelebb esőt választottuk ki és az Iowában van.

Mellékutat kerestünk a térképen, hogy Grannyt minden szempontból megfigyelhessük, hogy fogadta be a javításokat, megpiszkálást. S hogy mi mindent találtunk Mindenben?

A welcome-táblát elsőre túlhaladtuk és nem bántuk meg, hogy csak a település másik végén lévőnél álltunk meg. Megtudtuk, hogy 1875-ben alapították és ma kb. 600 ember lakja. Körbeautózva takaros portákat, tiszta utcákat, kisebb-nagyobb, régi és újabb házakat láttunk és sok helyen tevékeny házigazdákat. Egyáltalán nem egy álmos-poros-unalmas városka hangulatát árasztotta. Volt, aki a földekről tért haza (kalákában, munkagépekkel), sokan a Halloween-dekorációt szedték le és rakták fel a Hálaadást jelző kedves szalmabábukat, terményes kosarakat, táblákat és égősorokat, ismét mások sportoltak vagy kutyát sétáltattak. Valamennyien intettek vagy ránk köszöntek, pedig idegenek voltunk. Ennyi alapján már el szoktuk dönteni, hogy érdemes hosszabban elidőzni, körbesétálni a központot, így is tettünk tehát.

Városháza – 1939-es emléktáblával – bank, szemrevaló motel, közösségi ház, templomok, leparkolt iskolabuszok (a honlapjukról megtudtam, hogy két suli van a településen) és háborús emlékmű jött szembe a sétánk során. A lemenő nap fényében nem győztünk betelni a távolabbi, szabályos alakú földek fényeivel, füstös-párás, megnyugvást sugalló egyhangúságával.

Minden az a hely, ahol egy órán belül otthon érzi magát a látogató. Nem méregettek minket fürkész tekintetek, nem rohantak ránk morcos kutyák, nem toltak le az útról a helyi kisteherautók. Épp ellenkezőleg, a helyiek mosolyogtak, integettek, biccentettek. Mi pedig zavartalanul megnézhettük amit szeretnénk, fényképezhettünk a Broadway Streeten, bekukkanthattunk az apró közösségi könyvtárba és a kultúrházba, amelynek ablakait a közelgő Veterán-emléknap plakátjaival díszítették. 

A silók ezerrel dolgoztak, a főtéri vegyesbolt nyitva volt, a dolguk után guruló munkástruckok duruzsolva lassítottak a kereszteződésekben. Most sem találtuk nyitva a húsboltot, ami errefelé leginkább egy kisebb vágóhíd, vadhúsfeldolgozó és hűtött hentespultok keveréke. Legalábbis ennek képzelem, mert ahogy mondom még nem tudtunk soha bemenni, de a táblák és kiírások alapján feltételezem, hogy a vadászok ejtette őzeket, pulykákat, nyulakat ezeken a helyeken dolgozzák fel. Szelektív gyűjtőszigetet láttunk a központtól nem túl távol – és ennek megfelelő állapotban, már csak egy elektromos autó-töltőállomás hiányzott (de lehet, hogy csak nem találtunk rá)!

Az utolsó érdekes hely pedig egy konténereket tároló telek (trailerpark) volt. Nem falakkal körülvett raktárépületet kell elképzelni, hanem a sorban leállított konténereket egy kisebb irodával. Valahogy fura érzésünk volt, részben lakottnak tűntek, egyikükben mintha zuhanyzásra alkalmas fülkék lettek volna. Ez persze magánterületnek számít, nem igazán kiváncsiskodhattunk – nem is akartunk tapintatlanul viselkedni. Szóval ez egy megfejtetlen rejtély marad Mindenből számunkra!

Magunk számára azt a tanulságot vontuk le este 6 után hazaérve, hogy milyen jó, hogy nem hallgattunk a huhogókra, hanem elmentünk és a saját szemünkkel meggyőződtünk mennyi minden van Mindenben! Butaság mások véleményére hagyatkozva megfosztani magunkat ilyen kellemes élményektől!

Utóiratként jelenthetem: minden munka jól sikerült, Granny megy mint az álom, a hangja és a viselkedése azt sugallja, hogy kész meghálálni a szerető-javító gazdája munkáját! A fogyasztása pedig mindig újabb csúcsokat dönt meg, ahogy Miklós szokta mesélni: ha nem maga tapasztalná, ő is nehezen hinné el, hogy a 4600 cm³-es V8 beéri 10 literrel 100 km-en.