Úton-útfélen

Még mindig nem fogytunk ki a Roadside America-körutakból! Ezúttal saját államunkban autóztunk egy rövidebb kört, lazán vettük a célpontokat, mert lógott az eső lába, tehát nem volt biztos, hogy bármikor bárhol tudunk sétálni vagy megnézni azt, amit kiszúrtunk a RA-oldalon. Végül kegyes volt hozzánk az ég és meg-megáztunk, de nem szakadt ránk az ég, mindig volt lehetőség visszamenekülni a kocsiba.

Az első állomásunk Union városka történelmi jelzővel illetett egykori börtöne volt. A Roadside-kommentelők fotóin láttuk, hogy szomorú állapotban van, de a valóság még ennél is lehangolóbb volt. Elhanyagolt környezetben, törött, nem is létező ablakkal-ajtóval, szeméttel “díszítve” állt a valóban apró, romos épület, és nem tűnt eredetinek, inkább átépítettnek.

Számos amerikai kisvárosban jártunk már, ahol a vasúton kívül ez az egyetlen “történelmi” látnivaló (vagy esetleg még a bíróság) hiszen ezek játszották a legfontosabb szerepet, ezeket húzták fel elsők közt ha új települést alapítottak (börtön, bank, bíróság). Union valóban kistelepülés, a fodga magaslatáról beláthattuk az egészet, a főutcai bolttal, a kukoricasilókkal és a vasútállomással. Mint idegeneket persze azonnal észrevesznek minket a helybeliek, de a bizalmatlanságuk legtöbbször barátságos mosolyba fordul és kezet nyújtanak, üdvözölnek vagy csak intenek: Köszi, hogy megálltatok nálunk! 

Kirakat egy középnyugati kisvárosban

Inkább lakóház lehet, nem hotel

Szelfi Unionban

Nebraska City-ben többször voltunk már, de nem kifejezetten a RA-megállók okán. Most épp ezért. Megnéztük és kipróbáltuk a suttogó padot az arborétumban. Valóban működik, hallható a suttogás, ahogyan az ívelt betonpad szépen tereli a hangokat! Nagyon szép volt az arborétum őszi ruhában, vagyis inkább pompában. Sétáltunk is mindaddig, amíg az eső be nem kergetetett a kocsiba.

Arbor Lodge

A washingtoni Fehér Házra emlékeztető kúria, az Arbor Lodge egykor az arborétum alapítójának volt a tulajdonában. J. Sterling Morton 52 szobás vidéki kastélyt emeltetett a családja számára, az épület ma műemlék. Ahogyan a körülötte lévő park is védett hely, gyönyörű, óriási fákkal és sétányokkal.

Morton szobra a parkban, mögötte a suttogó pad

Kipróbáltuk és tényleg suttog a pad!

Morton nevét máig sokszor imába foglalják az állam lakói, ő kezdte el ugyanis a nebraskai futóhomok megkötését, sok millió fa és bokor ültetésével, erdőtelepítéssel – ennek emléknapja az Arbor Day, minden április utolsó péntekén. Az erre emlékeztető kisebb, festett faszobrokat szerte a városban megtaláljuk. A 71 fácskát helyi művészek és iskolások alkották egy artprojekt (An Enchanted Arboretum – Elvarázsolt arborétum) keretében 2013-ban. Mára kb. 25 darab van a városban belőlük, a többieket elárverezték. Ezen a linken egy régebbi bejegyzést olvashat az érdeklődő olvasó a városról és más nebraskai ritkaságokról.

Őszi képek az arborétumban

A Wyuka temetőbe látogattunk még el, ami az államban is a legrégebbiek közé tartozik. Sok különös alakú síremlék van e kertben, ember nagyságú, egy fatörzsből faragott fejfák, többalakos szoboregyüttesek és a RA-oldalra is bekerülő íróasztalt mintázó darab. Ez utóbbi nem fából készült és elég fura benyomást kelt egy sírkertben. Nem sok időnk maradt jobban körülnézni, mert megint megindult az eső, most dörgés-villámlás közepette, így ismét Granny-ben kerestünk menedéket. A ruhánk már eléggé átnedvesedett, így tanakodtunk egy kicsit, hogy hazainduljunk-e, végül északnak fordultunk, de átkelve a Missourin egy korábban kihagyott RA-helyszín felé gurultunk.

A Sapp Bros országos benzinkúthálózat jelképe egy barátságos piros-fehér teáskanna, ezek közül nem egy rajta van a RA-listán, de nem annyira a kannák régisége okán, hanem mert a cég egy átlag benzinkútnál jóval több szolgáltatást nyújt, így bizonyosan sok útonlevő kedvenc megállója. Különösen úgy, hogy kivételesen tiszta mellékhelyiségekkel, finom és olcsó kávéval, lábnyújtásra kiválóan alkalmas, nagyterületű, nézelődős boltokkal, frissen készült ételekkel várják a betérőket. Hiszen a Roadside America eredeti célja épp ez volt: az országutak mentén olyan rövid megállókat, látnivalókat összegyűjteni, amelyek sokak számára vonzóak és persze egy nyújtózásra, kávéra, pár falatra, tankolásra is pont megfelelnek.

Percival (Iowa) városka is bír egy ilyen, a kamionosok által is kedvelt travel centerrel és Sapp Bros-teáskannával. Csak messzebbről fotóztuk le végül, mert az eső nem állt el és az autópálya mellett, de valamiért egy kukoricatáblában kapott helyet a kissé ütött-kopott vendéghívogató. Egy hasonló a közvetlen közelünkben is van, épp csak lehajtva az I-80-asról, Nyugat-Omahában, a fent felsorolt összes jó szolgálatot tevő intézménnyel és még egy mobil kápolnával, ami szintén nagyon jól jöhet hosszabb utazás során. Utóbbinak valós történelmi jelentősége van, hiszen Omahában nyitotta meg a cég az első, akkor még víztoronyként funkcionáló “kávéskannát” (travel hubot csak később, 1971-ben).

Ma sem emlékszik egyikünk sem, hogy pontosan miért tértünk le egy abszolút mellékútra Iowában, de az utazás csúcspontja várt minket Tabor városka külterületén. Ez az utak  csiszolatlan gyémántja általában: amit nem tervezünk, mégis a legemlékezetesebbé, legfontosabbá válik. Olyan csodaszép naplementével ajándékozott meg minket a középnyugati Nap, amilyenhez még nem volt szerencsénk az itt töltött 5 év során. Mindent megért a látvány: az összes elázást, fázást, csalódást hozó látnivalót, minden mérföldet. Mondhatnánk persze azt is, hogy giccses, szokványos volt, de igazából ez hazugság lenne. Texasban számos helyen fotóztunk vízkereket, ami a vadnyugat egyik örök jelképe marad, de sosem sikerült ennyire varázslatos színekkel! Legalább 200 fotót készítettünk a semmi közepén, egy poros iowai falu határában, este 6 után. Ezért érdemes újra és újra útnak indulni: úton-útfélen, sosem tudod mi vár rád!