Múzeumtúra Lincolnban

Emlékeztek még az Amit sosem néztünk meg Lincolnban című bejegyzésünkre? Nos ez annak a párja lesz, mert van pár dolog, amit végre megszemléltünk az államunk fővárosában. Akinek van kedve, kezdheti az olvasást a belinkelt előző poszttal! Lincoln, Nebraska székhelye egy sármos, élhető egyetemi kisváros – jó néhány unikumnak számító múzeummal. Ezért a “Légy turista otthon!” évünk vége felé ezeket a gyűjteményeket céloztuk meg és most nagy kedvvel mutatjuk meg a blog olvasóinak. Lincoln nem a világ, csak Nebraska közepe, lévén a focicsapat és a stadion városa – ezzel együtt a fiesták, őszi tailgate-partik és néha csalódást hozó futballmeccsek városa.

Mivel a járvány folyományaként még mindig nem utaztunk messzebb a szomszédos államoknál, örömmel fedeztük fel a szűkebb környezetünk eddig esetleg észrevétlen vagy kevésbé népszerű látnivalóit. Minket elgondolkodásra késztetett a távolságtartás és az önkéntes bezártság idején, hogy valóban érdemes-e űznünk bakancslistás-mindenki-ezt-akarja-látni-instagram-királya látnivalókat, városokat, nemzeti parkokat. Mert ez azt is jelenti sokszor, hogy

• tömegben araszolunk órákon át gyalog vagy autóval
• számos kárt okozunk a természetben, illetve a bolygónak
• sokkal drágábban szállunk meg
• sorbaállunk egy ikonikus fotóért vagy szelfiért
• tolakszunk, lökdösődünk, elviselünk azért, hogy sokezredik látogatóként megoszthassunk pár fotót egy közösségi oldalon.

Az életünknek ebben a szakaszában úgy tűnik nem lelkesítőek a felsoroltak, ezért is választottuk két hideg őszi napon a lincolni múzeumokat célpontként.  Tartsatok velünk, meglepetésekben, élményekben nem lesz hiány!

John Deere-eke

Lester F. Larsen Traktor Teljesítmény- és Tesztmúzeum

Bizton állíthatom, hogy az összes középnyugati élményünk közül ez a kis gyűjtemény a top három egyike volt (van-lesz). A Nebraskai Egyetem campusán található létesítmény több kutatóhelyiségből, a múzeumi gyűjteményből és a tesztpályából áll. Mivel ez a kis állam az USA éléskamrájának része, nem meglepő, hogy mindennapi szükséglet egy traktor tesztpálya.  A létrejöttét egy céltudatos és az igazát kereső nebraskai farmernek köszönheti. Wilmot Crozier ugyanis vásárolt egy traktort, ami nem tudta hozni azt a teljesítményt, amit a reklámja alapján elvárt. Ezért a nebraskai parlamentben dolgozó képviselőtársa révén elérte, hogy törvény szülessen arról, hogy felállítsanak egy központot vagy állomást, ahol a mezőgazdasági munkagépeket és traktorokat elfogulatlan szempontok alapján tesztelik és az eredményeket mindenki számára hozzáférhetővé teszik. 

A múzeum névadója, Lester F. Larsen e központ egyik vezető mérnöke volt hosszú éveken át. Az egész létesítmény nagyon kellemes benyomást tett ránk, mert a múzeumot szabadon bejárhattuk és videófelvételt is készíthettünk, senki nem ugrált a nyakunkon és mi sem zavartunk senkit. Az alkalmazott aztán persze készséggel válaszolt a kérdéseinkre. Kiderült pl. hogy bár azt olvastuk a tesztpálya nemzetközileg is elismert és fontos tényező, leginkább szovjet gyártású traktorokat és gépeket teszteltek itt a hidegháborús években is! Nekünk ez igazi meglepetés volt! Európából ezeken kívül német eszközöket hoztak még kipróbálásra, mérésekre. A legtöbb traktor persze az amerikai kontinensről érkezett.

Ez a Ford nem az a Ford, amit legtöbben ismerünk!

A kutatórészlegen is sétáltunk egy picit, végignéztünk pár tárlót és fotót, de látva, hogy munka folyik, nem akartunk senkit megakasztani a dolgában. A tesztpályát épp nem használták – extrém hideg volt aznap, valamint Hálaadás hetében jártunk, amikor mindenhol ünnepi üzemmódra váltanak már.

Foltvarrott takarók gyűjteménye

Ez a múzeum nagyon tetszett mindkettőnknek, azzal együtt is, hogy mondhatnánk: ez kifejezetten női téma. Miklós szuper videót készített, bárkinek ajánlom, csak lelki felüldülés céljából is a szemünkön keresztül. A patchwork-takarók nagy múltra tekintenek vissza és számos tradíció kapcsolódik hozzájuk, pl. a kalákában végzett munka, vagy a közösségépítés: ugyanúgy összejárnak a nők ezekbe a körökbe, baráti társaságokba, mint anno a fonóba, kukoricahántásra vagy almahámozásra. Barátságok, házasságok köttettek, ügyek intéződtek el régebben, ma talán a női munka elismerése és értékelése, a női lét, erőforrások, energiaszintek, inspiráló hatások egybegyűjtése, megerősítése és továbbadása a cél.

Egy ilyen szép takaró megtervezése és megvarrása szerintem egyáltalán nem könnyű, az egyik kedvencem volt a kiállításon, annyira harmonikus és magával ragadó számomra!

Megbabonáznak szinte a minták, olyan sokáig bele lehet merülni ebbe a látványba!

A múzeumban megtudtuk, hogy a gyűjtemény sokkal nagyobb, mint az épp a kiállításon szereplő mennyiség. 20 C fokon és 50%-os páratartalmat biztosítva tartják a világ 65 országából származó több ezer kelmét. Szigorúan szabályozzák hogy milyen feltételekkel és körülmények között teszik közszemlére a takarókat utazó vagy ideiglenes tárlatokon, pl. hogyan legyenek felfüggesztve, milyen fényforrás világítsa meg a helyiséget. Gondos munkával tartják őket rendben: porszívózzák, tisztítják, szellőztetik, javítják rendszeresen valamennyit. Mindent kézzel természetesen. Mikroszkóp segítségével vizsgálják a textíliák kártevőit és komoly összegeket fordítanak állagmegóvásra. Rendszeresen áthajtogatják az összes takarót, ennek mi is tanúi lehettünk éppen, a videóban magatok is megnézhetitek!

Gyermektakaró csodaszépen megvarrva

A legrégebbi, dátummal ellátott darab 1796-ban, Angliában készült mozaiktechnikával, de a munkatársak szerint van az 1600-as évekből is kelméjük, csak nem szerepel rajta “hiteles” időadat.

A kollekció egyik legértékesebb darabja, a Békülés takarója, 1867-ben készült Brooklynban

A lincolni a világ leggazdagabb, legváltozatosabb és legnagyobb, nem magántulajdonban lévő patchwork-kollekciója. Hogy melyik a legértékesebb darab, azt nehéz megválaszolni. Az értékbecslésnek kulturális, társadalmi, történelmi és érzelmi szempontjai vannak. A múzeum szakemberei a legértékesebbek egyikeként tartják számon a “Békülés takaróját” (Reconciliation Quilt), amely a polgárháborút követően készült Brooklynban. Alkotója, Lucinda Ward Honstain az egyes emberek, valamint az államok közötti megbékélés vágyát, a sokszínűséget és a kontinens változatos örökségét igyekszik megmutatni 40 “képkockában” egészen hétköznapi jelenetek és használati tárgyak, valamint jelképek segítségével. Mielőtt a múzeumba került volna, ez a takaró 264000 dollárért cserélt gazdát a Sotheby’s-nél, az árat egyébként rekordként tartotta 2018-ig.

Merészebb színválasztás, modern téma

Fából készült egyedi patchwork

A gyűjtemény eredetéről és történetéről szóló részben megtudtuk, hogy magyar alkotást is őriznek Lincolnban. Sajnos az éppen nem volt a kiállítótermekben. A két aktuális téma, amelyek köré most rendezték a falakra a takarókat a víz és az afroamerikai örökség volt. Az egész teret bejárva rátaláltunk a gyerekfoglalkoztatóra csomó illeszkedő, okos játékkal, rengeteg könyvvel. Az irodák felé vezető folyosókon is takarók voltak, meg is állapítottam, hogy ez az egyik legszebb munkahelyi környezet, amihez eddig szerencsém volt!

Patchwork a víz témájára

Mintha festmény lenne: vízpart Wisconsinban

Víz, víz, víz

A látogatás végén nehéz eljönni úgy, hogy a boltban nem veszünk semmit: számos varróeszközt, patchwork-négyzeteket, anyagmintákat, játékokat és gyönyörű ajándéktárgyakat lehet választani, persze minden a technikáról, a színekről, a mintákról és a történelemről szól. A lincolni egyetemen mesterdiplomát szerezhetünk foltvarrásból és a takarók ismeretéből. Minden hónap első péntek délutánján a múzeum az utolsó 3 órában ingyen látogatható. Aki eddig nem kapott kedvet, az ne is nézelődjön tovább!

Ezt a takarót az Elfújta a szél című film inspirálta

Van aki szavakat varr a takaróba

Köszönjük, hogy végigolvastátok a bejegyzést!