Ford-emlékhely Omahában

Ismét elindítottunk egy kisebb sorozatot a blogon belül. Milyen turistának lenni a saját lakóhelyünkön? Ezzel a kérdéssel (és javaslattal bárki számára) vágunk neki Omaha újbóli felfedezésének. Hogy miért? Minket a járvány (és annak kezelése az embertársaink által) óvatossá és megfontoltabbá tett: már nem ugrunk bele az autóba minden hosszabb hétvégén, hogy a legtávolabbi / extrém / legnépszerűbb /ún. bakancslistás célpontokat lencsevégre kapjuk. Nem mintha a kíváncsiságunk, érdeklődésünk vagy a nyitottságunk csökkent volna más helyek, városok, kultúra, ételek, stb. megismerése iránt, sőt. Viszont más szempontok kerültek előtérbe. A sorozat második részében a Ford-emlékművet és a közeli parkot mutatjuk be.

2. rész: Gerald Ford emlékműve

A Ford-emlékhely a város könnyen megközelíthető részén található, igazából mégis vegyes érzelmekkel ajánlanánk meglátogatásra. Az Egyesült Államok 38. elnöke jó néhány emlékezetes, bár kevésbé dicsőséges momentummal került be a történelemkönyvekbe. Gerald Ford volt mindmáig az egyetlen elnök, aki nem választás útján érkezett a Fehér Házba – hanem elődje, Nixon Watergate-botrány miatti lemondását követően hivatalból. Ford egész közéleti tevékenysége ellentmondásosan ítélhető meg, sok vita tárgya történészkörökben. Élete is bővelkedett fordulatokban. Bár Omahában látta meg a napvilágot, igazából csak 16 napot töltött itt, mivel édesanyja ekkor hagyta el az apját és Michigan államba költözött a babával együtt. Gyorsan el is vált férjétől és nemsokára újra házasságra lépett a későbbi elnök mostohaapjával. 

A szép háromszintes Viktoriánus ház, amelyben Gerald Ford (Leslie Lynch King Jr. néven) megszületett 1971-ben tűzvész áldozata lett, vagyis valóban csak emlékhely a mai Hanscom-park szomszédságában található minimúzeum és emlékkert. Sajnos azt mondhatjuk, hogy bizonyosan látott szebb napokat, mind az oszlopcsarnok, mind a Betty Ford kedvenc virágaival teleültetett rózsakert meglehetősen elhanyagoltan “várja” a látogatókat. A tárlókban Ford életének legfontosabb állomásait követhetjük nyomon, sok sportrelikviával, felesége emléktárgyaival és elnöksége idejéből származó dokumentumokkal. A rózsakert mostani sétánk idején több másféle virággal volt beültetve, amelyek szépek ugyan, de nem rózsák. Legtöbbször a múlandóság szó jutott eszünkbe a séta során látva, hogy mennyire nem gondozzák az emlékhelyet. Ennek nem tudjuk az okát, de szomorú látni az állapotokat. 

Talán a leginkább figyelemre méltó rész egy 1976-ban elhelyezett időkapszula, aminek persze csak a lezáró fedelét nézhetjük meg mostanság. 2076-ban fogják kinyitni majd.

Az utca másik oldalán fekvő Hanscom-park változatos és kellemes pihenőhely, mi is hamar erre vettük az irányt. Dimbes-dombos sétaösvények szelik keresztül-kasul az egész parkot, egy apró tavat is körbebóklászhatunk és persze jó nagy játszótér és kutyafuttató várja a gyerekekkel, házikedvencekkel érkezőket. Népszerű a park, mivel  az utak közelsége okozta zaj mellett is nyújt egyfajta városi oázis érzést. Sok árnyas fa és szép virágágyás szegélyezi az ösvényeket, szóval ha valaki el szeretne menekülni a nyári városi forróságból, bizonyosan talál felüdülést itt, de az adottságokból következően sportolásra is alkalmas a Hanscom.  A játszótér pedig még sosem volt üres, ahogyan a kutyák számára kialakított zóna sem amikor ott jártunk. A parkot és ha leereszkedünk a legalacsonyabb pontján lévő tóhoz, akkor azt látjuk, hogy a tavacskát is szép régi kúriaszerű házak övezik. Ez alkalommal inkább állatokkal futottunk össze és kevesebb kétlábúval, amit mi nem nagyon bántunk.

Nagyvárosi magány egy oázisban

Teknős-pihenő

Nem akart velünk találkozni ez a mosómedve, inkább eloldalgott.

Köszönjük, hogy végigolvastátok ezt a bejegyzést!