Útjelző kövek 1. rész
Ebben a minisorozatban a 2021-ben tett Roadside America-körútjainkat fogjuk bemutatni. Ezek a látnivalók nincsenek benne a drága útikönyvekben és nem is valók mindenkinek. Az amerikai Középnyugat rejtett értékeinek feltárása, mellékutakon autózás, elhagyottnak tűnő települések egyetlen – és legjobb – kávézójának illata és a barátságos helybeliekkel való ráérős csevej nem köt le mindekit, ezt tudjuk. Mégis reméljük, hogy sikerül kedvet csinálnunk bárkinek, aki erre jár és megáll majd a kontinenst átszelő nagy utazása során. A Miért nem utazunk? című posztban körüljártuk már a kérdést, miért csak ilyesfajta rövidebb utakat tettünk az előző évben.
Mi is lehet tehát egy útmenti látványosság (Roadside America attraction)?
Bármilyen figyelemfelkeltő, az utazókat megállító látnivaló leginkább arra szolgál, hogy a hosszabb utak során röviden megpihenjünk, kinyújtóztassuk a tagjainkat, elnyaljunk egy fagyit, megigyunk egy kávét. Nem célpontjai a utazásnak, inkább csak útjelzők, érdekességek, különlegességek, vicces furcsaságok. Eredetüket az 1920-as évekre tehetjük, amikor először jelentek meg az amerikai országutak mentén éttermek, gyorskajáldák, kávézók, boltok és olcsó motelek legtöbbször a benzinkutakhoz társulva.
Alapvető céljuk az utazóközönség kiszolgálása volt, pár évvel később kapcsolódtak be a folyamatba a hirdetőtáblák – amik elsősorban szintén szállás-, evés-ivás-, tankolás-, kisebb bevásárlás-lehetőségekkel kecsegtették az utazót. Az 50-60-as években jelentek meg a ma is divatos óriástáblák, hiszen az úthálózat bővülésével, az autópályák sokasodásával a vendéglátó egységek kissé távolabb kerültek az utaktól. Az egyre hosszabb és gyorsabb utazás során már nem kellett túl sűrűn megállni, ami a régebbi kis üzleteket nyilván tönkretette, de valójában ez egy mindig mozgásban lévő üzletág – mint láttuk ezt magunk is a XXI. században.

Marysville kabalaállata, a fekete mókus
Persze ha csak végigsuhanunk a leggyorsabb utakon, számos érdekes, izgalmas, meghökkentő dologról maradhatunk le. Hiszen találékony alkotók mindenfelé és apró településeken is élnek, s hogy az ő életművüket megcsodáljuk, ahhoz le kell hajtani az autópályákról. Sokszor jobban megéri mellékutat választani, mert az A pontból B-be eljutás jóval érdekesebb lesz, ha van időnk és megállunk ezeken a pontokon. Legyen szó akár egyetlen szoborról vagy szoborparkról, épületről vagy miniskanzenről, furcsa kreálmányokról vagy kisebb jelentőségű műemlékekről, emléktáblákról.
A 66-os út ilyen megállói a legismertebbek világszerte: minden utak szülőanyja (Mother Road of America) mindig egyfajta nosztalgiát kelt és az utazás aranykorába repít vissza. Rengeteg turista jön kifejezetten azért Amerikába, hogy a leghíresebb aszfalton szelje át a kontinenst kelet-nyugati irányban. A régi 66-os mentén ritkaságszámba menő, évtizedek óta működő kis családi éttermeket, hirdetőtáblákat, elhagyott benzinkutakat, sokak által gyűjtött-vadászott, lassan múzeumi tárggyá nemesülő neonreklámokat, hírhedt moteleket, kocsmákat vagy klubokat fedezhetünk fel, amelyek valószínűleg sok jó sztorit tudnának mesélni.

Templom Burchardban
A nosztalgia, az újabb nemzedékek kíváncsisága és az internet közösen hívták életre a Roadside America weboldalt, ahol megosztják ezeket az újabb és régebbi látnivalókat, követhető, pontos megközelítési lehetőségekkel, javaslatokkal, tippekkel, véleményezéssel segítve az útnak eredőket. Nem egyszer találkoztunk már motorosklub tagjaival, kiránduló iskolásokkal, baráti társaságokkal, akik kifejezetten ezeket a nevezetességeket keresve tettek road trip-eket az országban. Blogbejegyzéseket, videókat is megosztanak és saját RA-listát vagy -térképet is létrehozhatunk a RA oldalán.

Harold Lloyd szülőháza
Mi magunk is a Roadside America-térképeket használjuk és valóban sokszor támaszkodunk mások részletes leírására az odajutást illetően. Első ilyen kis utunkra 2021 augusztus elején kerítettünk sort. Az állam déli határa felé vettük az irányt, mert az első célpontunk Burchard (Nebraska) volt. Híres szülötte, Harold Lloyd volt a hívó szó, a némafilmek sztárja ugyanis ott látta meg a napvilágot. A település ma kevesebb mint 100 embernek ad otthont, de ránk nagyon kellemes benyomást tett. Bár nem sokáig élt ott, mivel kalandvágyó apjával hamarosan Kaliforniába költözött a kis Harold, örökségét meglepően aktívan igyekszenek életben tartani.

Vidéki kisposta
Szülőháza szép állapotban, rendezett környezetben fogadja a látogatókat – előzetes bejelentkezés alapján – és egy készülő, némafilmeknek szentelt múzeum létrehozásáról is láttunk terveket. Körbeautózva a faluban takaros portákat, szép templomépületet és iskolát láttunk, amíg ezek léteznek sok baj nem lehet szerintem! A központban megálltunk rövid beszélgetésre egy helybelinek tűnő férfivel, aki elmesélte, hogy fotós és már évek óta fotózza a környék természeti és épített szépségeit. Még további látivalókat is ajánlott, mielőtt utunkra bocsátott a szokásos jókívánsággal: Enjoy your trip!

Burchard bankja
És igen, szerintünk ez a lényeg: jó emlék a vele való találkozás, (bár végül nem gurultunk el a tóhoz, amit a figyelmünkbe ajánlott) mert a helyben lakók mindig nagyon hálásak, ha egy messziről jött látogató kedvezően nyilatkozik a lakóhelyükről. Valamennyien hasonlóan érzünk szerintem és örömet okozni nagyon jó! Lencsevégre kaptunk még egy régi banképületet és egy kis emlékművet és nem is tudom hány éve már nem láttunk búzavirágot, Burchardban szabadon nőtt a mezőn. Megmosolyogtuk egy emberpár almaszedő tevékenységét – mi, akik a magyar almatermesztés egykori Mekkájából, Szabolcs megyéből származunk! A gyümölcsöt az ág magasságából engedték a földön pihenő vödrökbe.

Azt már csak itthon fedeztük fel, hogy ha bérelni szerettünk volna egy faházat, megtehettük volna a Big Blue Ranch-en. Nebraska nyolc ökoturista célpontjának egyikeként komoly természetvédelmi és fenntarthatósági tevékenységbe kapcsolódik be ez a vállalkozás, mindamellett, hogy csodaszép helyen fekszik. A látogatóknak bepillantást engednek egy működő ranch mindennapjaiba, ahol cowboyok hajtják a marhacsordát és a környéket ismerő-kedvelő vezetővel tehetünk túrákat, vadászhatunk vadpulykára vagy evezhetünk a saját tulajdonú tavon.

Múzeumkert Marysville-ben
Következő állomásunk már Kansas államban volt, amit azért akartunk kicsit felfedezni, bebarangolni, mert általában csak átutazó-államnak nevezik: ki az ördög akar megállni az amerikai préri közepén, ahol semmi látnivaló nincs?! Persze ez messze nem így van, szerencsére. Marysville városkában rögtön szoborrá varázsolt mókusokkal találkoztunk majd minden utcasarkon. Igazából ez is a különlegessége, ami feltette a RA-térképre, azaz egy igazi, meglehetősen népes fekete mókus-kolónia. Az állat nem honos arrafelé, a városi legenda szerint az 1920-as években egy vándorcirkusz hagyta hátra az első mókusokat, akik aztán elszaporodtak. Védetté nyilvánították a városon belüli lakhelyüket, Marysville kabalaállatává választották, sőt 1987-ben egy dalt is szenteltek amolyan indulóként a kisállatoknak.

Marysville-i mókuskoma

Pony Express-műemlék
A városka egyébként kicsi volta ellenére mind a Mormon-, mind az Oregon-ösvényen (a vadnyugat meghódítására indulók kialakult útvonalai) szerepelt megállóként valamint a Pony Express lovasfutár-szolgálat is épített váltóállomást Marysville-ben. Nem készültünk fel a látnivalókból és nem akartunk bemenni zárt helyre, inkább sétáltunk a városban és csak mentünk az orrunk után. Megcsodáltuk ami elénk jött, pl. egy szép kert (egy kisebb hotel rejtezett a mélyén), egy szobor, egy régi autójavító, egy rendőrautó. S szokás szerint elálmodoztunk arról milyen nyugis itt az élet és milyen jó lenne egyszer ilyen helyen lakni!

Granny egy távoli nagybátyja
Blue Rapids felé gurultunk tovább délnek. A RA szerint itt egy jégkorszaknak szentelt műemlék áll. A város központjában egy beton- és kőépítményt találtunk, hevenyészett történelmi idővonallal. Valójában egy filmbe illő sztori húzódik meg mögötte: az államban meghirdetett versenyben (Kansas nyolc csodája) akartak mindenképp részt venni a lakók, ezért ötlötték ki és öntötték betonba a jégkorszak jelképeként a “jégtömböket”. Talán csak kósza ábránd vagy hóbortos ötlet, azonban mégis nevezetesség lett és sokan elzarándokolnak ide, hogy megnézzék.

Ha már ott voltunk tettünk egy sétát és persze, hogy mindig találunk valami más megmutatni valót, pl egy apró rönkházat (amilyenben pl. az első telepesek lakhattak) helytörténeti gyűjteménnyel. A település múzeuma nem volt nyitva, de – mint utólag itthon utánaolvasva kiderült – ha bementünk volna, megtudtuk volna, hogy Blue Rapids-ban
- építettek vízerőművet (Big Blue River),
- bányásztak gipszet,
- ünnepelték a vasút érkezését,
- nyitottak közkönyvtárat, ami azóta is ugyazon a helyen működik és
- fedezték fel egy fontos rákgyógyszer alapanyagát (egy itteni talajmintában talált baktériumnak köszönhetően).

Fénykorában sokkal nagyobb népességgel bírt a város, ma kb. ezren lakják.

Ami Irvingből megmaradt
Utolsó állomásunk ezen a kis körutazáson Irving település volt. Nem is nevezhetjük már ennek, hiszen a földdel vált egyenlővé egy tornádó következtében. Amiért mégis útmenti megálló a RA-oldalon, az épp ennek a katasztrófának tudható be. 1879 májusának utolsó napjaiban pusztította el Irvinget egy tornádó, ami Kansasben egyáltalán nem ritka jelenség. Ekkor vesztette életét Dorothy Gale, akinek az alakja szolgált az Óz, a csodák csodája főszereplőjének mintájául. A nap során először követtük kicsit hitetlenkedve az előttünk járók leírását, földutakon kukoricatáblák között kanyarogva, de végül rábukkantunk egy árnyas ligeterdős részre, ahol egykor Dorothy családjának háza állt. Ma egy sírkővel emlékeznek rá, illetve a telek nyomait kődarabokban, járdarészletben kereshetjük.

Szerencsére nem szomorú a hely, a természet visszaölelte az emberi kéz nyomait. Madárdalos, lágy szellővel ringatózó, nem túl öreg fák és végtelen nyugalom honolt ott. A közeli kisebb tisztáson költöttük el az uzsonnánkat és miután egészen közelről megnéztük a távolról már sokszor kémlelt öntözőrendszert (ezekből egyébként a középnyugati államokban annyi van használatban, hogy van olyan agrárszakember, aki szerint jelentősen befolyásolják a mikroklímát) hazafelé fordítottuk Granny orrát.

Folyt. köv.!


One Comment
Pingback: