Soha-többé-Kansas

Kansasi túránk valószínűleg tényleg az utolsó lesz. Nebraskáról mondják mindig azt, hogy csupa kukoricaföld és az égvilágon semmi látnivaló nincs rajta áthaladva – szerintem mi ezt már sokszor megcáfoltuk. Kansasben viszont valóban az az érzésünk, hogy még a madarak is lassabban repülnek, mintha az idő kereke abszolút visszafelé forogna. Jártunk már ebben a tőlünk délre fekvő államban, de nem épp kellemes benyomásokat szereztünk. Újra a célkeresztbe került amikor közeli célpontot kerestünk, de az érzések most is felemásra sikeredtek. Tapasztalataink személyesek, nem szépítettünk rajtuk.

A határt átlépve a forgalom rögtön gyérebb lett, a táj nem nagyon változott meg, itt is a szokásos, egymástól messzebb fekvő, önálló családi farmok váltják egymást az út mentén. Az első megállónk egy aprócska kápolna volt Valley Falls külterületén. Messziről csak a kúp alakú tornyot láttuk, aztán közelebb érve derült ki, hogy nem “igazi” templomocska, valóban csak egy torony, méghozzá fából. Dan Heinen építési vállalkozó saját földjén állította fel egy lebontásra ítélt templom tornyát. Mivel a faszerkezet sérülésmentes volt és Dan nem híve az oktalan rombolásnak, megvette a tornyot és készített neki egy kis betonalapot a saját  farmján. Beépített egy színes üvegablakot és hozzátoldott egy bejárati ajtót, így lett kápolnává a templomtorony. Igaza volt, szép, gondos famunkát láttunk mi is, kár lett volna érte, ha egyszerűen a szeméttelepen végzi.

Apropó szeméttelep! A következő helyszínre nemigen van találóbb szó, vagy talán csak mi tettük túl magasra a lécet. Truckhenge névvel csalogatják a jóhiszemű nézelődőt egy családi farmra és azzal a beetetéssel, hogy műalkotásokat láthatunk fenntartható környezetben (szemét újrahasznosítás, természetvédelem, blablabla…) Azért írom ilyen stílusban, mert ez számunkra óriási csalódás volt. Topeka külterületén, két másik lerobbant roncstelep szomszédságában autózva már felébredt bennünk a gyanakvás, de továbbmentünk. Behajtva egy stoptáblánál az előttünk haladó jármű mintájára megálltunk és a fölénk magasodó lakóépületből leordibált a házigazda pár látogatási alapszabályt, miközben leengedett egy konzervdobozt, amibe beletehettük a belépőt (kp-ban). Sikerült félreértenünk egymást, illetve szerintem egyszerűen eltette a pénzt, anélkül, hogy visszaadta volna a visszajárót: kétszeresét fizettük ki a belépőnek, ami persze jogosított volna a lőtér és a horgásztó használatára, csakhogy mi erre nem vágytunk és nem is jeleztük. És abban is biztosak vagyunk, hogy nem az akcentusunkkal és a felfogóképességünkkel volt a baj. Egy szó mint száz: lenyúlt minket duplán egy koszos szeméttelep megnézéséért.

A farmjukon ugyanis csak nagyon minimális erőfeszítést tesznek azért, hogy némi élménnyel (művészet?? hahaha, mi a csuda, az meg mi a fene??) távozzon a látogató. Hevenyészett, össze-vissza dobált üvegkupacok, építési törmelék, földbe ásott, rohadó járművek, sorsukra hagyott tákolmányok, háztartásokból kitett hulladék, autógumik… soroljam még?! Jártunk már hasonló helyen Austinban, Alliance, Nebraskában és Amarillóban a Cadillac Ranchen, de valamennyi hely maradandót és újat adott. Itt a fényképezőgépet elő sem vettük, videófelvételeket készített Miklós, szóval megnézhetitek miről beszélek. Igazából magunkra vethetünk csak, mert két jelet is kaptunk, hogy nem nekünk való a hely, de nem törődtünk velük, így nem csoda, hogy csalódtunk. A farmra behajtáskor lövöldözést hallottunk és ez a mi fülünknek nem barátságos hang, mégsem tántorodtunk el. Lőtér, horgásztó, kempingezésre alkalmas hely is várja azokat, akiknek mindez jobban bejön.

Gyalog és a kocsival is tettünk egy kört, de engem nagyon zavart a fegyverropogás, volt valami balsejtelmem is, így elég hamar továbbálltunk. És behúztunk egy nagy mínuszt Kansas mellé.

Ezután kicsit felborítva a terveinket, megpróbáltunk elérni egy vezetett látogatást a parlamentben, amit ebben az államban a szokásos capitol helyett a statehouse névvel illetnek. A kupolájába vezető csigalépcső Roadside America-megálló is, az utolsó szakasza különösen nehéz és veszélyes kihívás. A képeket előzetesen megnézve nem voltunk biztosak abban, hogy biztosan vonz-e minket ez (tériszony, jaj!), de az Államokbeli tapasztalataink alapján már tudjuk, hogy a törvényhozás két üléstermét többnyire csak a vezetett túrák keretében mutatják meg és erre, valamint a szintén “kötelező” tartozék, a könyvtár megtekintésébe mindenképp be akartunk kapcsolódni. Az aznapi utolsó kört sikerült kifognunk, de ez nem bizonyult szerencsésnek, mert az idegenvezető kapott egy biztonsági jelzést és korábban be kellett fejeznie a vezetést.

Idegenvezetőnk a kansasi parlamentben

Sajnos a könyvtárról és a kupoláról teljesen lemondott a fiatal hölgy, aztán Miklós olyan szépen kérte és mosolygott rá, hogy külön a kettőnk kedvéért bevállalta a szívdobogtató felfelé lépcsőzést velünk. A majd 300 lépcsőfokon futás közben elmesélte, hogy naponta 2X biztosan megteszi ezt az utat és az utolsó előtti szakaszon megállapítottuk – a tüdőnket majd’ kiköpve – hogy ez igazi sportteljesítmény, a valóságban látva a lépcső meredekségét és szűk voltát! Nagyon hálásak voltunk neki tehát, hogy aznap még utoljára és lélekszakadva megtette velünk az utat fel és le – így tulajdonképpen ő lett az egyetlen abszolút pozitív élményünk Kansasben.

Az épületet besétálva egyébként Miklós inkább saját tempójában, az orra vagy méginkább a füle után bóklászva barangolt és meg is érte, mert december lévén egyszer csak karácsonyi dalok csendültek fel, de nem a rádióból ömlő szemét, hanem az egyházi szertartásokon megismertek. Az idegenvezetés egyébként érdekes volt, tényleg szép részletekre hívta fel a figyelmünket a hölgy, épp ezért is sajnáltam, hogy a könyvtárra nem jutott idő. A kansasi törvényhozás házában:

• sok nemesfát és márványt építettek be
• szép lépcsők, liftek és lámpák voltak
• jó volt elüldögélni a tanácstermek kakasülőjén (ahonnan a hétköznapi emberek hallgathatják a nyilvános alsó- és felsőházi üléseket)
• a kansasi az országban a második legmagasabb ilyen épület (és nem Washingtonban van a number 1!)
• termőföld-mintát őriznek az állam valamennyi megyéjéből (holy convocation)

Alsóház

Felsőház

Kakasülő

Termőföld Kansas valamennyi megyéjéből

Díszterem

Topeka központjában csak egy kis kört gyalogoltunk, mert számos útlezárás volt és ez eléggé ellehetetlenítette a sétát. Az autóba visszaülve a következő nevezetességet vettük célba és rengeteget kerembódáztunk lezárásokat, egyirányú utcákat kerülgetve – valahogy nem éreztünk rá a topekai forgalomszervezés miértjére. Az utcán parkoló járművek, felbontott szakaszok, tiltó táblák mellett a célbajutás a mi kiselefánt Toyotánkkal rémálommá vált! Szóval Miklós már meglehetősen felpaprikázva parkolta le a truckot az Egyenjogúság háza közelében. Aztán szinte percek múlva vissza is ült a vezetőülésbe, mert a meglebbenő függönyök, felberregő motorok és a szemben lévő templomra kifeszített gyűlölködő transzparens nyomán megkeseredett a szánk íze. A tulajdonos épp a templomi közösségnek akart fityiszt mutatni azzal, hogy a két egymás melleti lakóházat szivárványszínűre festette, hirdetve ezáltal az alavető emberi szabadságjogokat. Mindenképp kirí a környezetéből a két ház, de a feszültség szinte tapintható volt a levegőben – legalábbis nekünk ez jött le a rövid megálló során.

A topekai Nagy Fal igazán figyelemreméltó kezdeményezés: a város Chesney Park nevű részében egy különben omladozó és céltalan falat festenek, illetve töltenek meg graffitivel minden tavasszal és nyáron. Sötétedett már, amikor ott jártunk és a környék nem tűnt elég bizalomgerjesztőnek ahhoz, hogy hosszabban barátkozzunk a ritkán felbukkanó, lassan guruló járművek vezetőivel.

Azt írom céltalanul megépített falra kerülnek a képek, de ez biztosan nem egészen igaz, gyanítom, hogy céllal húzták fel a falat, csak idővel többe kerülne rendbehozni vagy elbontani, mint emígyen hasznosítani. Mivel leginkább kis- és nagykamaszok, fiatal felnőttek dolgoznak ezen a projekten, nem meglepő, hogy az őket leginkább foglalkoztató témák kapnak teret, pl: a bolygó jövője, környezetvédelem, barátokra találni, etc. A képek maguk bizonyosan többet mondanak el, mintha szavakkal igyekszem leírni az élményt.

A naplementével egyébként extrém hideg is zuhant ránk, így újraterveztünk és a még távolodó 1 órányira levő karácsonyi kivilágítást töröltük. Hazafordítottuk az autót és Nebraska City-ben mentünk még pár kört vintage figurákat keresve. Összefoglalva azt hiszem nemigen látogatunk többet Kansasbe, a 8 csodája, az Államok egyik leghírhedtebb börtöne (Leavenworth) és a “bűnös város” Dodge City hívószava ellenére sem.

34 csillagos lobogó, Kansas az Államok 34. társult tagja