Gátnézőben Dél-Dakotában

Nyári kalandjaink egyike volt a Nebraska-Dél-Dakota határán, a Missourin megépült Gavins Point-gát megnézése. Több forgatókönyvünk is volt: biciklizés, gyalogtúra, csak lazulás-autózás a közelben lévő parkban (kempingben). Végül a legutóbbi melett döntöttünk, mert nagyon szeles volt a nap, a gátról még gyalog is majdnem levitt minket a szél. Az eső lába is lógott egész nap, hol felvettük az esőkabátot, hol lesütötte rólunk a nap. Első utunk volt ez az új családtag pickup truckkal. Jöjjön tehát a nap szubjektív krónikája!

Gavins Point gát

Kétszer indultunk el ehhez a gáthoz, de csak másodszor jutottunk célba. Az első azért emlékezetes, mert a város határáig sem gurultunk el Granny-vel, mivel a megtankolása utáni indításkor a műszerfal karácsonyfaként világított (legalább 4 hibaüzenetet dobott) és ez sajnos a sorsát is megpecsételte. Ekkor dőlt el, hogy megválunk tőle és új négykerekűt keresünk, ami biztosan fiatalabb, jobb állapotban van és lakókocsi-vontatásra is képes. 40+ fok volt árnyékban, nem akartunk kockáztatni és egy szomszédos államban lerobbanva-vontatva tölteni az egyébként ritka értékes szabadnapok egyikét.

Valahol Dél-Dakotában az út mentén

A második út kedvezőbb időjárással kecsegtetett és kíváncsiak is voltunk az új szerzemény viselkedésére, hisz velünk aktív utazó-kirándulójárművé kell válnia! Éppen ezért a háromórás északnyugat felé tartó úton nem autópályát, hanem alsóbbrendű utakat választottunk, hogy minél többféle módon próbáljuk a pickupot.

Pelikánok a gát lábánál

A Gavins Point-gát a dél-dakotai Yankton városkától 6,5 km-re fekszik a Missouri felső folyásának legnagyobb ilyen építménye. Mivel a ráépült vízerőművel együtt kiemelten fontos (ipari, nemzetbiztonsági) létesítmény és az amerikai hadsereg mérnökhadteste üzemelteti, szigorúbb szabályokkal látogatható. Ezeket betartva azonban számos szabadidős tevékenység közül választhatunk, ha a pihenés vagy nyaralás célpontjául ezt az egyébként nagyon szép vidéket választjuk. A felduzzasztott Lewis & Clark-tó, a közeli kempingek, a Randall-erőd emlékparkja, a Fort Randall-gát és a folyó maga értékes élményeket kínál.

A folyó kínálta lehetőségeket kicsivel korábban három indiántörzs is igyekezett kihasználni, az omahák, a poncák és a sziúk valószínűleg jól ismerték a sáros Missourit és környékét. Lewis és Clark felfedező expedíciójának is fontos állomása volt a terület és a mai Yankton város elődje a Dakota Terület székhelyeként valamint a Missouri felső folyásának legfontosabb gőzhajó-kikötőjeként funkcionált a XIX. század végéig. A gát 1952-57 között épült meg több célból:

• folyószabályozás, gátrendszer építése
• vízerőmű építése
• a települések víz- és csatornahálózatának fejlesztése
• vadvízi kutatóközpont létrehozása
• növény-, állat- és halfajok géncentrumának alapítása

Két nagyobb áradást regisztráltak a megépülése óta, a második, 2011-ben jóval pusztítóbb volt a 1997-esnél: a lezúduló árhullám jelentősen megrongálta a létesítményeket, de azóta már mindent helyreállítottak. Késő délelőtt értünk a két állam határához és a gát ellenőrző pontján áthajtva a Yankton-tavat övező rekreációs-szabadidős központ és kemping felé vettük az irányt, de az idő mordsága és az erős szél miatt inkább csak gyalogoltunk és autóval fedeztük fel a területet. Sokan horgásztak, piknikeztek, sütögettek a tűzrakóhelyeken és sok kiránduló is volt – jó nagy felhozatal volt más állambeli rendszámokból. A gáton csak gyalogosan (részben) vagy autóval lehet átkelni (ez utóbbi esetében tilos megállni), viszont horgászni vagy a vízbe ugrálni, úszni, fürdeni egyáltalán nem szabad. Óriási volt a szél és valószínűleg veszélyesek ezek a tevékenységek, nem is akartuk kipróbálni őket.

Ez a kép már a Fort Randall gát útján készült.

Rengeteg vízimadarat és pelikánt láttunk egyébként. A kempingek, hajó- és csónakkikötők is elég érdekesek voltak az óriási vízfelület és a gát megcsodálása mellett. A Randall-erőd elég szomorú állapotban van, bár nemzeti parki gondozás alatt áll, mégis inkább a természeti csapások alakították – főként rombolták – az utóbbi időben. Fotózkodtak épp a területén, tehát valamilyen extrém témához, katasztrófa-képekhez ideális háttér, az biztos! Nem nagyon volt kedvünk kiszállni a kocsiból, sajnos nem ért annyit a látnivaló. Inkább átgurultunk Yanktonba és megnéztünk egy régi, ma már csak gyaloghídként működő Missouri-hidat, kismillió szerelemlakattal és sok futóval, sétálóval, kutyafuttatóval találkoztunk. Ismét eleredt az eső, így eldöntöttük, hogy elautózunk a kb. egyórányira fekvő másik gáthoz is (Fort Randall) ha már a truckba szorultunk.

A Fort Randall-gátat is hadmérnökök üzemeltetik és tartják karban, nem is lepődtünk meg a gyakran felbukkanó járőrkocsik és a gyalogosan is szemléző egyenruhások láttán. A bukógát teljesen vízmentes volt, így elég jól szemügyre vehettük. A szél itt is nagyon erősen fújt és bár vállalkoztunk arra, hogy átkelünk, de a tériszony legyőzött minket és inkább biztonságban visszaevickéltünk a szárazföldre – magasan is voltunk és a szél erejével egyszerűen nem bírtunk, elfogyott a biztonságérzetünk.

A gátról lehajtva a pihenőterületeken gurultunk még, illetve megettük a szendvicseinket és a koraesti órákban hazafelé vettük az irányt. Egyikünk sem valami nagy víz- vagy vízisport-rajongó, nem esett nehezünkre csak a fotómasinával ügyködni és szilárd talajról felmérni a látnivaló jelentőségét. Méreteiben vagy történetében egyik dél-dakotai gát sem vetekszik a Nevadában található Hoover-gáttal, de örülünk, hogy eljutottunk ide és a magunk módján bejárhattuk és megörökíthettük ezeket.