Áremelkedés?! Régi-új normák?

Hétköznapi bosszúságokról szeretnék írni egy kicsit, leginkább csak naplóbejegyzésként, de talán másoknak is szolgál egyfajta tapasztalatként. Sokszor, szinte mindennap halljuk vagy mondjuk a beszélgetéseinkben, hogy 

• amikor majd visszatérünk a régi kerékvágásba,
• az új normák szerint, tudod, a vírus és folyományai,
• semmi nem lesz már a régi, felesleges ebben reménykedni.

Szóval a mindennapi bosszankodás az új norma például? Magam leginkább az utolsó félmondattal értek egyet vagyis nemigen hiszek abban, hogy megvannak még a szokásaink, a dolgok 3 évvel ezelőtti szokásos rendje, amihez visszatérhetünk. Lehet reménykedni, de számomra valahogy nem akar visszaköszönni az, ami 2020 előtt működött. Mire gondolok? 

Azt már elfogadtam, hogy a 2-3 hetente megejtett bevásárlás során rendre vannak olyan dolgok, amiket nem találok meg. Az általunk használt vagy kedvelt árucikkek közül jó pár örökre eltűnt a polcokról, 2020 tavasza óta egyszer sem tudtam a kosárba tenni (gyömbérital, csokis gabonapehely, tönkölyliszt). Számos dolog időszakosan van / nincs, hetek múlva visszatér (vattakorong, fültisztító pálcika, sajtkrém, cipőpaszta, zabkása, szárazszalámi). Van aminek olyannyira megváltozott a minősége, hogy kénytelenek vagyunk lemondani róla, mert elfogadhatatlan az íze, kinézete, állaga, stb, ilyen pl. a csirke- és a sertéshús, több péksütemény, a sárgarépa, bizonyos sajtok. A sajtokkal meghökkentő tapasztalatunk volt hónapokon át, hogy lefagyasztás után kerül a polcokra – s miután hazahozom, napokon belül ehetetlenre penészedik, sárgul-szürkül, keményedik. A csemegepultok szinte megszűntek létezni azokban a boltokban, ahova járok, hiszen semmit nem vesznek az emberek “kézből-kézbe”, csakis előrecsomagoltan. A pékárukkal és hústermékekkel kapcsolatban arra jutottam, hogy egyszerűen hozzá nem értő alkalmazottak készítik: a csirke, a bacon elképesztő módon van széttrancsírozva, a zsömle, fonottkalács olyan, mintha egy 6 éves gyermek csinálta volna homokból.

Az oka valószínűleg abban keresendő, hogy alig találnak embert, aki dolgozna ezekben a pozíciókban, lévén extra veszélyesek voltak a járvány tombolásakor. A boltok polcainak feltöltése is mindennapos gond azokon a helyeken, ahol én megfordulok. Vagy üresek a polcok, vagy 1-1 db árválkodik a sorban – nekem ez probléma, ugyanis soha nem veszem le az első kettőt, csakhogy most semmi nincs a mögöttes helyen. A flakonok, joghurtospoharak, tálkák, dobozok 5 esetből négyszer töröttek, gyűröttek, pedig ezeket sosem szabad megvenni, mivel a tartalmuk nagyon hamar megromlik (tej, narancslé, joghurt, humusz, vajkrém). Régi mumusom a zöldségek és gyümölcsök helytelen kezelése az itteni szupermarketekben. Minden polcot jeges vízzel locsolnak vagy permeteznek naponta sokszor, ezért a termékek rohadnak, extra gyorsan tönkremennek. Rémisztő látványt nyújtottak a járványnak abban az időszakában, amikor naponta csak kevesen tértek be a boltokba, tehát az áruk sokáig maradtak érintetlenül a polcokon. Sajnos ez nem, illetve szerintem kb. 15%-nyit javult vissza a 2020 előtti idők szintje felé.

Manapság is azt látom, hogy leginkább idős emberek dolgoznak erejükön felül a polcfeltöltésben, valószínűleg túlterhelve, mivel sietnek, dobálják, betömködik a termékeket (zsömle, sajtok, csipszek, gyümölcsök). Magam több alkalommal megkérdezem őket, ha nem találok valamit, hogy mi az oka, a dolgozók hiányoznak vagy az árucikkek,  a válasz általában az első: nincs elég munkaerő. Persze nem tudom ez tényleg fedi-e a valóságot. Nyilván a tisztaság is ebbe a problémakörbe tartozik: örülnek, ha kikerül az áru a gondolákra, nincs idő takarításra! Borzasztó állapotok uralkodnak némely részlegeken, szinte elkerülöm a tojásos, jégkrémes hűtőket. Fagyasztott zöldséget nagyon régen vettem, mert a szétszakított zacskók, a kiolvadt-visszafagyott darabok hetek múltán is változatlanul ugyanott bomladoztak. Félkész ételeket sosem veszek, erről nem tudok nyilatkozni. Ha nincs idényzöldség, akkor inkább konzervet választok (pl. borsó vagy kukorica), bár ezekkel is ért már kellemetlen meglepetés. 

Nagyon megváltozott a szavatossági idő fogalma, az utóbbi pár hónapban gyakran tapasztalom, hogy nagyon közeli lejárati idővel tudok csak megvenni számos árucikket – és ez a korábban említett szokásommal, miszerint 2-3 hetente vásárolok be, nemigen passzol össze. Ennek az okára nem jöttem még rá, de dolgozom rajta. A járvány tombolós időszakában találtam rengeteg lejárt terméket, tehát akkor nagyon résen kellett lennem és sajnos azt kell mondjam ez sem sokban változott meg, amióta már sokat lazultak a szabályok.

Hogy ne csak a boltokról beszéljünk – és egyébként a termelői piacon már mondhatni visszatértek a covid előtti szokásokhoz és itt nem problémáznak a vevők, sem az eladók a kézzel válogatáson, csomagolatlan árukon vagy a távolságtartáson – sokban változtak a körülmények az orvosi rendelőkben, hivatalokban, szépségiparban is. Alap, hogy csak időpontra lehet menni, nem sétálhatunk csak be ebédszünetben egy szemvizsgálatra, a cipészhez vagy a fodrászhoz. Nagyon kevesen alkalmazzák azt, hogy a random betérőket is kiszolgálják, ellátják. Mindenhol azt tapasztaljuk, hogy kevesebb embert szerveznek össze és a távolságtartás vagy a maszk már nem kötelező (kivételt az egészségügyi intézmények képeznek), tehát nem kell sok idegennel találkozni vagy együtt várakozni, viszont természetesen meredekebb időpontokat kapunk: az eddigi 2-4 hét várakozás helyett, most lehet 2-4 hónap is.

A szövetségi kormány hivatalaiban névlegesen írják elő a maszkviselést és a távolságtartást, a betartatása már sokkal lazább. Van, hogy felszólítanak a maszk felvételére és ilyenkor van is kitett papírmaszk, illetve a legtöbb helyen megvannak a kézfertőtlenítő pontok, az más más kérdés, hogy az emberek kb. 75%-ban magasról ejtenek ezekre (illetve ezáltal az embertársaikra), vagyis semmit nem gyakorolnak a járvány rosszabb időszakában megtanult dolgokból. Most különösen irritáló a mosdókban 15-20 másodpercig folyó kézmosóvíz, legalábbis számomra, aki eléggé háklis az alapos kézmosásra. Meglehetősen frusztráló tehát, ha arra gondolok, hogy ennyi ideig mosta  a kezét az optikában az, aki az arcomhoz ér és ugyanazokat a szemüvegkereteket fogja meg, amiket én is. Itt ez sosem volt családban elsajátított alapszokás, sok helyről van visszacsatolásom arról, hogy esetleg az óvodai, iskolai évek alatt sikerül a gyerekek valamely hányadát ránevelni a rendes kézmosásra. Nem bevett szokás otthon sem, máshol sem, hogy mossák a kezüket, sajnos. Ebben a tekintetben azt kell mondjam, hogy hamar és gond nélkül visszatértek tehát az embertársaink a régi normákhoz. Kérdés, hogy mennyire elég ez a járványkezelés mostani és következő szakaszaiban. Meglátjuk.

A hivatalokban, bankfiókokban szerintem kifejezetten előny a szigorúbb időpont-rendszer, hisz valóban kevesebb idegennel kerülünk közvetlen kapcsolatba és ezt az ott dolgozók is értékelik. Több pozitív hozadéka van, mint negatív:

1. sokkal hamarabb végzünk, mivel kisebb a nyomás a hivatalnokon is
2. kevesebbet várunk másokkal közös térben
3. a minket kiszolgálók óvatosabbak, tartják a távolságot és nem csevegnek feleslegesen
4. ha hosszabb is az időpontra várakozás, azt biztonságos helyen tölthetem el  (otthon)
5. csökken a másokkal való kontaktus, mivel regisztrálni, rész-ügyintézni sokszor lehet a számítógépek segítségével (tehát 3 hivatalnok helyett csak eggyel találkozunk)

Azonban az tény, amit már korábban is említettem, hogy számos más értelemben megnyúlt a várakozás egy postai szolgáltatás esetében, laborvizsgálatoknál vagy  a fordászhoz bejutásnál. Ez meglátásom szerint a legtöbb esetben a munkaerőhiány következménye, legalábbis minden esetben ezzel kezdik az ügyintézést a telefonos ügyfélszolgálatokon, a postákon, az orvosi látogatások esetében: elnézést kérnek a hosszabb várakozásért. Ez mindenképp új norma, amihez alkalmazkodnunk kell és magam nem igazán látom, hogy ez egyhamar visszatérne a régi kerékvágásba. 

S akkor lássuk az áremelkedéseket! Ez is új norma, ha úgy vesszük.  Az árak folyamatosan emelkednek minden vonatkozásban, nem kivétel semmi, sem szolgáltatás, sem a benzin, sem az energia, sem a lakhatás természetesen. Nem hirtelen és óriási léptekben emelkednek viszont az összegek és talán ezért veszi be könnyebben a gyomrunk. Nem szeretnék kitérni részletekben, de minden kifizetett összeg magasabb számunkra is. Alapból leginkább a benzinár változásával indokolják, de piacgazdaságban ehhez sokkal inkább hozzáedződünk. S ha nem dugjuk a fejünket a homokba, akkor azt is könnyű belátni, hogy minden mindenre hatással van a világgazdaságban (globalizáció, köszi!) tehát egy háború a másik földrészen, egy pandémia már épp elég olyan gyökeres változásokhoz, amik kifordítják a saját kis világunkat a sarkaiból! Persze az előzőek okozta válságok ahhoz is hozzáedzenek, hogy alternatív megoldásokat keressünk! Hogy átgondoljuk hol és hányszor tankolunk; hogy milyen költségeket tudunk lefaragni; hogy miről érdemes időlegesen vagy örökre lemondanunk; hogyan változtatjuk meg a szokásainkat úgy, hogy anyagilag jobban jöjjünk ki (otthon főzés, tervezett menü).

Hogy példákat is említsek az előzőekre: azzal, hogy Miklós itthonról dolgozik nagy lehetőséget kaptunk a benzinspórolásra, ezt már csak cizellálni kellett telefonos alkalmazásokkal a legkedvezőbb ár elérése érdekében. Folyamatosan követjük a bevásárlások költségét és a tervezett menüvel, az itthon elkészített ételekkel, a kajarendelés 100%-os kiküszöbölésével megtartottuk az élelmiszerre költött összegeket azon a szinten, amit 2020 előtt kiadtunk erre a célra. Szerintem ez nagyon nagy eredmény és magunk is meglepődtünk legelőször, amikor a számok ezt fehéren-feketén megmutatták! Persze ehhez az is hozzátartozik, hogy amikor a bacon ára duplájára ment, heteken át nem tettem a bevásárlókosárba, csak akkor, amikor az ára számomra ismét elfogadható volt. Mi valóban nullára csökkentettük a külsős ételrendelést és nem elsősorban az árak elszállta miatt, hanem mert a fentebb már részletezett higiénés szokások alapján nem bízunk az elkészítés, kezelés, csomagolás megfelelő voltában. Lemondtunk a sushiról, a rendelt pizzáról, a kézműves sörtúrákról, étterembe járásról. S bármennyire is fájó kimondani, lehet, hogy sosem térünk vissza hozzájuk! 

Egyik legkedvesebb mexikói éttermünk belső díszítése

Félreértés ne essék, magam is tisztában vagyok azzal, hogy ez nem jelent megoldást mindenki számára, nem mindenki tudja átrendezni az életét, azonban csak kisebb változásokkal is elérhetünk költségcsökkentést, azaz spórolást! Biztosan kézzelfogható változás például a kenyérsütés: a covid beköszöntével 2020 eleje óta magam sütöm az asztalunkra kerülő kenyeret és bár péksüteményre néha elcsábultam, a csalódás akkora volt, hogy vagy elkészítem itthon vagy kikerült a családi bevásárlókosárból az a bizonyos termék.

A fentieket összefoglalva tehát magam nem számítok arra, hogy valaha is lesz ugyanolyan az életem, mint a járvány, a válság és a háború előtt volt. Alkalmazkodnunk kell a megváltozott trendekhez és mint mindig: magunkra szabni azokat. Sokkal jobban járunk, mintha a múltba vágyódunk vissza és minden ismerősünket azzal a siránkozással traktáljuk, hogy mikor lesz már ennek vége, mikor térhetek vissza a régi életemhez. Sajnos ez az árváltozásokra is vonatkozik, mert ugye senki nem találkozott még azzal, hogy ha a benzin ára lefelé megy, akkor ezt követné az élelmiszerek ára is, hiszen már nem kell beépíteni a magasabb szállítási költségeket? Én még sosem tapasztaltam ezt.