Amerika leghíresebb könyvtárosa

Belle da Costa Greene az a könyvtáros, aki John Pierpoint Morgan, bankár és iparmágnás mellett dolgozva, a ma The Morgan Library & Museum néven ismert intézményt megalapozta, működtette, első igazgatója volt. Mindezt egy igen viharos, eseményekkel teli időszakban, az 1900-as évek elején New York-ban. Greene talán nem túl sokak számára ismert, azonban az élete annyira érdekes, hogy úgy vélem megéri egy posztot szentelnem a tevékenységének és az örökségének. A nem mindannapi fiatal nő ugyanis afroamerikai családban született és igen szerény körülmények közül kiemelkedve jutott el a történelmi hírnévig. Hogyan találkozott a világ egyik leggazdagabb emberével? Miként lettek munkatársak? Milyen gyűjteményt hoztak létre ketten? Hogyan lett New York-i felső tízezer belső köreinek prominens szereplője? Ezekről szól e bejegyzés, tartsanak velünk, Kedves Olvasók!

Magam egy szerencsés választásnak köszönhetem, hogy rátaláltam Belle da Costa Greene történetére és nagyon örülök, hogy belefutottam a róla írt regénybe. A Marie Benedict és Victoria Christopher Murray szerzőpáros által 2021-ben publikált könyv méltán állít emléket e kivételes nő alakjának és munkásságának. Belle Marion Greener 1879-ben született Washingtonban egy nagy tiszteletnek örvendő afroamerikai családba. Édesapja, Richard Greener volt a Harvard  egyetem első színesbőrű végzőse (1870-ben fejezte be jogi tanulmányait), aki kiváló szónok lévén hamarosan polgárjogi gyűlések és az egyenjogúságért küzdő  mozgalom központi alakja lesz. A házassága azonban megromlik Belle és négy testvére mamájával, aki a gyerekekkel New York-ba költözik és mivel a bőrük színe meglehetősen világos, az anya az 1905-ös népszámlálás során fehérként jegyezteti be valamennyiüket. Ezzel  a lépéssel örökre elválasztotta önmagukat az időközben indiai konzullá kinevezett férjétől és az általa folyattott harctól is. Fehérek lakta negyedbe költözött, a családnevet Greener-ről da Costa Greene-re változtatta és a halványabarna bőrszínt portugál felmenőkkel magyarázta ezentúl mindenhol. 

Paul César Helleu portréja Greene-ről

Belle, hogy  tanulmányait finanszírozhassa, a Princeton könyvtárában vállalt munkát a középiskola befejezése után. Elsajátított mindent, ami ahhoz szükséges hogy állást kapjon az egyetemen és különös érdeklődést mutatott a kéziratok, kódexek és értékes régi könyvek iránt. Művelt édesapja kisgyermekkora óta nyitogatta a kiváncsiságát és értelmét a művészettörténet, az irodalom és az írás felé, rendszeresen jártak a New York-i múzeumokba, így Belle e két tényezőnek köszönhetően meglehetős jártasságra és biztos ízlésre tett szert a régi könyvek világában. Könyvtári munkája során ismerkedett meg az ifjabb Junius Morgannel, aki nem habozott beajánlani őt édesapjának 1905-ben, amikor az idősebb Morgan személyi könyvtárost keresett magángyűjteménye katalogizálásához.

Ezzel vette kezdetét az a több éves gyümölcsöző munkafolyamat, amely során létrejött J. P. Morgan és a későbbi Morgan Könyvtár és Múzeum páratlan gyűjteménye. Belle szorgalmas munkájával, széleskörű tudásával és hibátlan ízlésével hamar elbűvölte a rendkívül vagyonos és kollekciója bővítése mellett elkötelezett (mindemellett valóban tájékozott és műértő) bankárt. New York legfelsőbb köreiben gyorsan híre megy Morgan magánkönyvtárosának, aki a rendszerező munka mellett egyre nagyobb szerepet vállal a gyűjtemény növelésében, fáradhatatlanul kutatja fel a legritkább és legértékesebb kéziratokat, első nyomtatott könyvpéldányokat, Bibliákat, előbb amerikai, később európai aukciókon, vásárokon képviseli munkaadóját. Belle munkája és Morgan pénze olyan lehetőségeket nyit meg számukra, amelyekről egyéb neves gyűjtők is elismeréssel és persze irigységgel vélekednek. 

Belle da Costa Greene sikeres karriert fut be egy abszolút férfiak, fehérek és gazdagok uralta kiváltságos világban – neme, származása és anyagi körülményei ellenére. A regényben (ugyan fikcióként, de valószerűsíthetően) meglevenedik előttünk a folyamat, ahogyan az egyszerű könyvtároskisasszonyból a Morgan-, Carnegie-, Vanderbilt-, Rockefeller-család szalonjaiban vendégeskedő, üzleti fogásokat mesterien kitanuló, kiváló szimatú és általános megtiszteltetésnek örvendő közéleti személyiség lesz. Bernard Berenson, Marcel Duchamp, Isadora Duncan vagy Sarah Bernhardt barátjának vagy ismerősének mondhatja magát. Sosem ment férjhez és nem alapított családot, tulajdonképpen egész életét a Morgan-gyűjteménynek szentelte. Ha egy kicsit belegondolunk a helyzetébe, nem biztos, hogy szívesen lettünk volna a helyében. Származását, valódi családi életét titkolnia kellett élete minden percben, minden szavára és gesztusára ügyelnie kellett, a családi körülményeit firtató kérdésekre változatlanul előadni a mama által kreált mesét – egy olyan világban, ahol árgus szemek vizsgáztatják a viselkedését és a modorát, a megjelenését, a kapcsolatait az akcentusát. Hiszen ne feledjük: a  háború előtti évek Amerikájában elnyomás, szegregáció, jogtiprás, szegénység és egyenlőtlenség jellemezte az afroamerikai családok mindennapjait. 

Nyilvánvalóan máshogyan is megközelíthetjük Greene életét, hiszen végig hazugságban élt (bár erről nem ő döntött), igazából mindenkit becsapott. Magam úgy vélem nem voltak könnyűek  a mindennapjai, édesanyja választását egész életében követnie kellett, viszont kivételesen bátor volt és épp ezért úttörő, ekképpen pedig megilleti a tiszteletünk: nemcsak helytállt, de elismerést vívott ki és nevet szerzett egy férfiak uralta környezetben. Hogy ehhez az kellett, hogy szemrebbenés nélkül tárgyaljon az őt (nőként) eleinte megvető galériatulajdonosokkal, belevesse magát az éjszakai életbe, vacsorákra, színházba, társaságba járjon és kapcsolatot építsen, egyedül utazzon és mindenért személyes felelősséget vállaljon? Nos igen, mindez is része volt az életének, de egy olyan ember bizalmát birtokolta (és költötte a pénzét), akit igen nehéz ellenfélnek,  tárgyaló és üzleti partnernek, ugyanakkor jellemes és megingathatatlan barátnak tartottak szerte a világon: John Morgan. Munkatársként Greene-től nem követelt sem többet, sem kevesebbet, mint saját magától: Belle nem engedhette meg magának azt a luxust, hogy hibát kövessen el, soha.

John Morgan 1913-ban bekövetkezett halála után kis ideig bizonytalanság övezi a hogyan tovább kérdését. Mivel az ifjabb Morgan sokkal racionálisabban viszonyul a felbecsülhetetlen értékű kollekcióhoz, még az is terítékre kerül, hogy – apja kifejezett szándéka és utasítása ellenére – eladja az egészet és a pénzt vállalkozásaiba fekteti. Szerencsére azonban meggondolja magát és Belle-t tovább alkalmazva, 1924-ben a magángyűjteményt a nyilvánosság számára is elérhetővé és kutathatóvá teszi, hazájának ajánlva fel a kivételes kollekciót. Belle da Costa Greene 24 évig marad az intézmény vezetője, a halála előtti évben, 1949-ben, a múzeum különleges tárlattal adózik neki: az összes általa vásárolt műtárgyat egyszerre állítják ki. Mindvégig fáradhatatlanul dolgozott a könyvtár és múzeum gazdagításán, munkatársai mentora volt, az utolsó időkig részt vett a napi munkában (bibliográfia, referencia, kutatás, rendszerezés), mindenen rajta tartotta a szemét (vándorkiállítások, biztosítási és jogi ügyek, kölcsönszerződések) és a legenda szerint a könyvek, műtárgyak majdnem mindegyike átment a kezén.

A Morgan mára campusszá növekedve várja a látogatókat nemcsak a folyamatosan bővülő és ma is kivételesen gazdag gyűjtemény megtekintésére, de számos egyéb programra, kutatásra, előadásokra, időszaki kiállításokra a New York-i Madison sugárúton.