Őszi kamrafeltöltő túra

Egy nap margójára. Október elsején, szombaton minden csillag együtt állt ahhoz, hogy egy lassú, szabad, kóborlós körutat tegyünk Omahában és környékén. Mondhatnám, hogy ez volt a fő célunk, de szorosan mellette szerepelt az is, hogy begyűjtsünk néhány dolgot a kamra polcaira. Minden ősszel megejtettük ezt amióta a Középnyugatra költöztünk, mert itt könnyebben, hamarabb rátaláltunk az almáskertekre és a Halloween-tökök lelőhelyeire, mint Texasban. Ott nem is vágytunk 100%-ban, hiszen kánikulában nem ugyanaz, mint ökörnyálas, aranyló napsütésben, alma-, lekvár-, bor-illatban élvezni az indián nyár adta bőségkosarat. Mindketten kedveljük az őszt és hiányzott ez Austinban valószínűleg azért is, mert vidéken születtünk és ismerjük az őszi kertek, a betakarítás, az avarégetés vagy  a szőlőtaposás gyönyöreit. Tartsatok velünk és akinek esetleg csalódást okozunk, mert nem egy újabb felfedezőútról írunk, az majd legközelebb, reméljük több örömöt talál a posztunkban! 

A reggel tankolással indult, mert jobb a meglepetéseket elkerülni ezen a téren. A kúton elhasználtuk a vásárláskor szerzett üzemanyag-kedvezményünket és ez – nem kell ragozni – most elég sokat jelent a felszökött árak mellett. Amíg a tartály megtelt, a nap esélyeit latolgattuk: talán nem fogunk elázni és minél több mindent pakolhatunk majd be a kocsiba az órák múlásával. Első utunk a termelői piacra vezetett, a belvárosba. Bár ez talán furán hangzik, ott lakva fedeztük fel először és azóta is jobban kedveljük, mint a közösségi oldalak sztárját, a másik omahai helyszínt (Aksarben Village). A macskakövek, a vöröstéglás házak, a folyó felől felemelkedő reggeli pára mind hozzátartoznak az élményhez, mindemellett kisebb és barátságosabb is, mint a másik. Hasonlít a kínálat egy otthoni piacéhoz, azaz nem avokádót és mangót találunk, hanem helyben termelt zöldséget, gyümölcsöt és fűszernövényeket. Persze sokakat a friss reggeli – fánk, biscuit & gravy, illatozó kávé vagy helyben készült smoothie vonz, másokat a görög étterem hatalmas édesség-, pita- és savanyúság-standja vagy az ékszerkészítő, a pólóárus, a fotós sátra, házikedvencek csemegepultja.

Mi a színek és illatok orgiája után a kedvelt zöldségeink után nézünk és a virágcsokrokat mindig végignézem, mert annyira gyönyörűek! Most zöldbabot, jalapeno paprikát, koriandercsokrot, pirosretket, rebarbarát és grillezve csudafinom aprókrumplit vettünk (fingerling potatoes az angol neve). Sok Halloween-tök is volt már, de reméltük, hogy a városon kívüli farmon olcsóbban és nekünk inkább tetszőket válogathatunk majd. Itt túl tökéletesek és túlárazottak voltak.

Ezután Nebraska City felé vettük az irányt, mert az ottani almáskertek számos fajtát kínálnak és annyira jó a boltjaikban is nézelődni. Útközben megálltunk egy kisebb farmon, bár tábla már nem hívogatott, szerencsére a tulajdonosok egyikét épp ott találtuk a kis becsületkasszás bolt előtt. Rövid eszmecserét folytattunk vele, perceken belül elárulta, hogy épp aznap ünnepli a 73. szülinapját, így fel is köszöntöttük, de aztán a szokásos Honnan jöttünk? kérdésre adott válaszunk alapján még a magyar miniszterelnök is szóba került – ugyanis tökéletesen tájékozott volt az öregúr a káeurópai viszonyokról! A Félúton a Paradicsomba elnevezésű családi farmon (Paradise in Progress) most is kincsekre bukkantunk: sütőtököt, lecsópaprikát, cukkinit, mézillatú körtét raktunk a táskánkba és hagytuk az árát a becsületkasszában. Igaz, hogy minden szezonvégi volt, tehát  a paprika kisebb, a körte túlérett, a cukkini is jó termetes (itt sokkal inkább az abszolút zsenge, bébiméretet árulják), én viszont nem bántam, mert sokkal illatosabb és ízletesebb az árujuk, valamint nem romlik el 2-3 napon belül, mint a szupermarketben vett változatok. Arról nem is beszélve, hogy kevesebb mint feleannyit fizettünk a felsoroltakért, mintha boltban vettük volna.

Ezután már az első almáskertben parkoltuk le a kocsit, számos másik mellé, tehát jó sokan választották ugyanezt a programot szombatra, mint mi. A Kimmel Orchard már az almafák közötti illattal belopta  a szívünkbe magát. Jonatán almát és almaszószt, -dzsemet vettünk náluk. Mivel minőségi alapanyagból és házilag készítenek mindent, ezek nem voltak olcsók, de jó szívvel támogatjuk a helyi bizniszeket és farmereket és persze a finom ízek is sokat jelentenek számunkra. Következő állomásunk a posztjainkban már többször emlegetett Arbor Day Farm volt, amely a legismertebb nebraskai almatermesztők közé tartozik és hagyományos faiskolával, csodaszép arbotétummal, saját borkóstolóval és magánszálláshellyel is gyarapítja a látnivalók, kipróbálandók sorát. De számos gyerekprogrammal, szedd magad-akcióval, tanösvénnyel is csábítják a látogatókat. Ekkorra már minden pulcsit, kendőt “lesütött rólunk” a nap, csodaszép őszi időben sétáltunk egyik helyszínről a másikra, végül aztán a szedd magad-akciót most sem próbáltuk ki, mert sokat kellett volna várakoznunk a kertbe menő iránytaxira (traktorra), illetve extrém magas árat kértek az ily módon begyűjtött almáért. 

Az almából már sütöttem egy adag muffint, ami extragyorsan, másfél nap alatt elfogyott!

Most is csak a boltban választottunk az előrecsomagolt gyümölcsből, aminek azért az nemszeretem vonása, hogy az almát megmossák és hűtve tárolják – sajnos ezáltal hamarabb elromlik, bármennyire igyekszem szellős, pincehűvösben tartani. Ilyenkorra persze már ki vagyunk éhezve a friss almára, így aztán napokon belül kompót, sütemény és sültalma is készül belőle és persze frissen is sokat elropogtatunk. Utoljára tavasszal jártunk az arborétumban, ezért eldöntöttük, hogy kicsit gurulunk a városban, jó szétnézni a Halloween-dekorációk között vagy csak úgy a kertesházas övezetben. S milyen jól tettük: az egyik előkertben megláttunk pár bútort kitéve és rajtuk az árat. Megálltunk, mert messziről látszott, hogy minőségi fából készült szekrényke és ágykeret vált feleslegessé valakinek. Alaposabban szemügyre vettük az ékszeres szekrénykét és gyorsan eldöntöttük, hogy hazavisszük, mert valóban szép tölgyfából volt és nagyon kevés hibával.

Most vettük először igazán hasznát az új családtagnak, a pickup trucknak, hiszen csak feltettük a platóra és simán hazahoztuk, nem kellett fuvaron gondolkodnunk! A 15 dollárt pedig miután becsöngettünk, a tulajdonos kérésére egy banki csekken egyenlítettük ki, mert nem tudott volna visszaadni a szokásos húszasból. A következő megállónál is nagyon jól jött a sok hely a terepjárón. Három éve jártunk utoljára az idős házaspár dimbes-dombos farmján tökkeresőben – egy véletlenül meglátott molinó alapján indultunk el hozzájuk – Nebraska City külterületén. Csak reménykedtünk, hogy mind a farmot, mind a kedves tulajdonosokat megtaláljuk még, hiszen volt (van!!) egy világjárvány, ami elég sok szépkorú áldozatot szedett errefelé. Bekanyarodva nagy örömünkre azonnal az öregurat láttuk meg a farm melléképületei között felhalmozott, kisebb-nagyobb, változatos formájú tökrakások mellett (Ramold’s Pumpkin Ridge). Rövid beszélgetésbe elegyedtünk vele és persze megosztotta velünk, hogy a felesége sajnos a covid áldozata lett. Keserű mosollyal tanácsolta nekünk, hogy becsüljük meg és szeressük, értékeljük egymást, amíg lehet, mert sosem tudjuk melyik nap ér ez véget. Miután kiválogattuk a nekünk legjobban tetsző példányokat és kifizettük neki az árat, búcsút vettünk tőle, bár ő még szívesen csevegett volna tovább. Idén a különlegesebbek közül csak egy alma alakú zöld tököt választottunk. Ekkorra már eléggé megéhezve, koffeinfeltöltésre vágyva hazafordítottuk a minden földi jóval megpakolt járgányunkat.

Ezt a néhány tököt hoztuk el a Ramold’s-farmról

A nap margójára tehát tanulságként azt róhatjuk fel, hogy bizony érdemes kidugni az orrunkat a városból és szétnézni a környékbeli farmok terményei között. Töltekeztünk a kellemesen meleg napsugarakból, a szép kertek és farmok látványából, gyümölcsök illatából, színkavalkádjából és az emberek szívjóságából. Örültünk, hogy beszélgethetünk a farmerekkel és  a vásárlásokkal támogathattuk őket!

A végére hagytam ezt a fotót, mert nem vág a témába, de annyira jó, hogy mindig mindenhol találunk érdekes gyöngyszemet, egy almáskert parkolójában is!