Bolondos vakációnk

Ha nyár, akkor vakáció! Ha szabadság, akkor útra fel! De mi van, ha még mindig tart egy világjárvány? Storno az egész? Á, dehogy, csak kicsit meg kell bolondítani az alapötletet. Mi legalábbis ezt tettük 2022 nyarán. Hogyan? Erről szól ez a bejegyzés. Nem hinném, hogy feltaláltuk a spanyolviaszt, biztosan sokan mások is voltak találékonyak, esetleg még jobb ötletekkel is előálltak, mint magunk. Szívesen vesszük, ha megosztjátok velünk! 

Már maga az érzés is fura volt, hogy sok hónap home office után – ami Miklós számára a házban kialakított irodát jelenti – becsekkoljunk egy hotelbe egy másik államban. Sajnos a covid-esetszámok az egekben voltak a szabadsága előtt is már és nem találtunk ínyünkre való magánszálláshelyet. Pofátlanul magas  összegeket akartak legombolni rólunk, ebbe végül nem mentünk bele. Az ötlet az ő fejéből pattant ki: mi lenne ha kipróbálnánk az otthonunkat szállodának elképzelni, átrendezni a kajaelőállítás szokásos módját és amennyit csak lehet házon kívül tölteni értelmes dolgokkal. Saját államunkban még mindig volt számos célpont, ami csak kipipálatlanul állt a listánkon.

Skanzen Amerikában

Így alakítottuk át a ház alagsorában befejezett szobánkat hotelszobává: csak a legszükségesebb pár dolgot vittük magunkkal és elhatároztuk, hogy a lehető legkevesebbet tartózkodunk a többi helyiségben (leginkább azokban, ahol a hétköznapokon vagyunk). Nem kell pl. digitális óra, se kindle, se tablet! Egy telefontöltő elég kettőnknek. Természetesen a hűtőt, a fürdőszobát és a ruhásszekrényt továbbra is használtuk, de tényleg minimál módban. Fontos elhatározás volt még, hogy nem tervezünk előre, hanem reggel ébredés után az időjárást megnézve döntjük el a mit-hova-hogyan kérdéshármast. Amiből válogattunk:

• biciklizés, tókerülés, távteljesítés
• spontán városi séták este, éjjel
• csillagnézés a városhatáron túl
• nebraskai célpontok, amiket terveztünk csak eddig nem valósítottunk meg
• sok beszélgetés egymással
• túrázás

Az ipari forradalom hajnalán

Első nap

A lazán papírra vetett célpontok közül Mindent választottuk erre a napra, mert iszonyú hőséget jósoltak, nem akartunk biciklizés közben napszúrást kapni. Ez a porosnak tűnő kisváros az állam középső részén található és magánkezdeményezésként indult skanzenjéről híres. Az itteniek pioneer village névvel illetik az ilyen falumúzeumokat, ám a Harold Warp-gyűjtemény ennél sokkal többre vállalkozik: megmutatni az emberi kreativitás és az élet fejlődésének legfontosabb állomásait amerikai szemmel. Az ajánló videóban elhangzik a legérdekesebb hívó szó: itt bizonyára mindenki talál magának valami felfedezni valót az ökrösszekerektől és a hullámzó préri fűfajtáitól kezdve a televízión és a vetőgépen át a látogatót egészen a szuperszonikus sebesség és az atomhatalom fogalmáig vezető tárlatokon.

Hallottunk és olvastunk már előzőleg erről a fantasztikus helyről és most végre alkalmunk is nyílt egy egész napot nézelődéssel tölteni Mindenben. A kb. 50 000 tárgy megtekintéséhez nem is elegendő egyetlen nap, erre persze hamar rájöttünk, így aztán néha együtt, néha szétválva bóklásztunk a 26 épületben és között. A befogadást nemcsak a rengeteg érdekes darab, hanem az irdatlan meleg is akadályozta, hiszen a történelmi hűség kedvéért (és nyilván anyagi okokból is) a falumúzeumnak csak egy kis része légkondícionált és ez is hagyományos, egyszerű ventilátorokat jelent. Többször visszatértünk lehűteni magunkat a központi terembe és jó néhány olyan rész maradt számunkra, amelyekre igazából ötpercet szántunk, mert már mindketten elcsigázódtunk a kánikula miatt. Kora délután megettük a szalámis szendóinkat (Granny tartotta a leghűvösebbet az egész környéken), kávéztunk és még visszamentünk. Külön posztot fogunk szentelni Mindennek, hiszen abszolút megéri hosszabban elidőzni az óriási Americana-kollekció szemezgetésével.

Kovácsműhely Mindenben

Iskola a régi időkből

Az autópályáról lekanyarodtunk egy rövid megállóra Milford közelében. Miklós korábban jért erre és felfedezte a világ legnagyobb ekhósszekerét. Most megálltunk, hogy én is megnézhessem, de meglehetősen negatív élmény lett. Láthatóan megtépázta a természet és emberi vandalizmus is szerepet játszott a szomorú állapotban. Pedig a vászonponyvával borított szekerek a vadnyugat meghódításának első számú jelképei a postakocsik mellett, igazán kár érte, hogy ebek harmincadjára került. Este 7 körül értünk vissza a hotelünkbe és nagyon örültünk a hűvös szobának és a langyos zuhanynak. Magam traktorok, pátensek, térképek, kályhák, poszterek, sótartók, repülőgépmotorok, postakocsik, legyezők gomolygó képsoraival a fejemben zuhantam álomba.

Ekhós szekér-emlék Milfordban

Második nap

Reggeli és szendvics-csomagolás után úgy döntöttünk, hogy biciklizni és / vagy gyalogolni megyünk. Némileg hűvösebb volt, mert vastag felhők zárták el  a napot előlünk – mondjuk nem nagyon bántuk – ezért reméltük, hogy nem lesz hőguta a vége egyikünk számára sem. Norfolkig autóztunk, mert ott kezdődik a Cowboy Trail nevű, közel 200 mérfölden át kanyargó nebraskai kerékpárút. Mindenképp kihívás volt a rajta tekerés, mivel egy egykori vasútvonalat alakítottak bicikliúttá sok híddal, illetve főként a felülete miatt. Végül csak Miklós vágott neki nyugat felé és abban egyeztünk meg, hogy én magam csak sétálok a Ta-Ha-Zouka-parkban. Nekem sima városi biciklim van, ami nem a legalkalmasabb változatos, murvás-köves terepre. Később pedig szól, hogy hová guruljak el utána és vegyem fel biciklistül Granny-vel. 

Az út kezdetén

Kerékpárúttá változott vasútvonal valahol Nebraskában

A park egy nagy sportkomplexumot, egy kempinget és sétautakat rejt az Elkhorn folyó partján. Egy 70 perces sétával felfedeztem az egészet és mivel a hőmérő higanyszála megint vészes magasságba kúszott azzal párosulva, hogy a nap is felsütött, visszamenekültem a kocsi nyújtotta kényelembe. Komótosan megebédeltem a folyóparti panorámával kényeztetve a szememet és ekkorra meg is jött Miklós hívása, hogy hol és mikor találkozzunk. Mivel dél körül a nap óriási erővel tűzött a bicajúton is, a magával vitt energiapótlók és víz ellenére úgy érezte, hogy hamarosan kidől,  ezért Tilden városka egy félreeső utcájában találkoztunk és pihent/feltöltődött egy kicsit a szerencsére ismét kevésbé forró délutánban, beborult ég alatt. Ezután még eldöntöttük, hogy vissza- és körbeautózunk egy kicsit Norkfolkban, aztán pedig visszatérünk Columbusba. 

A legkedvesebb szomszédunk idevalósi és ajánlott is pár,  a helyiek által kedvelt helyet és mindenképp vissza akartunk menni, mert egyszer megálltunk már a városban, de volt még hiányérzetünk. Végül a boltokat nem csekkoltuk le, mivel hétvége lévén minden korábban zárt és persze eleve késő délután érkeztünk már csak Columbusba. A szokásos négyszögletű főtéren épp akkor csaptak a húrok közé, amikor kiszálltunk a kocsiból, szóval szinte végig kellemes zene mellett sétáltunk.

Utcakép Columbusból

A környező pár utcát szoktuk ilyenkor nyakunkba venni és csak megyünk az orrunk után, biztos mindig rátalálunk az érdekes / furcsa / jellegzetes látnivalókra. Mint most is szembejött egy új graffiti, egy szép régi homlokzat, bájos kisvárosi kirakatok, a régi könyvtár, barátságosan hívogató kiskocsmák, kávézók és a kedves helyiek. Hazaérve aztán nevetve osztottuk meg a szomszédunkkal, hogy valószínűleg még egyszer mindig visszamegyünk majd az általa említett boltokban körülnézni.

Harmadik nap

Ez a nap egész máshogy alakult, mint induláskor gondoltuk. Nebraska és Dél-Dakota határához készültünk a Missouri gátját megnézni, azonban tankoláskor Granny annyi hibaüzenetet adott, hogy mérlegelnünk kellett szabad-e hosszú útra mennünk vele, 40 fokos kánikulában egy másik államba és esetleg megkockáztatnunk az útmenti lerobbanást. Visszakoztunk és az autópályára felhajtva gyorsan eldöntöttük, hogy csak a szomszéd Iowába gurulunk át, hisz az Omahával tulajdonképpen összenőtt Council Bluffs nevezetességeit az elmúlt 5 évben rendre átugrottuk.

Council Bluffs (Iowa) belvárosa

A belváros persze nagyon hasonlít a mienkhez, de azért mégis van csipetnyi más íze, oldala. Iowában, bármennyire is meglepően hangzik, nagyobbak a szintkülönbségek, így pl. Council Bluffs (ami átlagos középnyugati mezőváros) fölött van egy nagyszerű kilátópont, ahonnan szuperül szemügyre vehetjük Omahát, a repteret le- és felszálló gépekkel, a Missourit hosszan és a környező szántóföldeket. Mindig elgondolkodunk az ismereteink alapján arról, hogy vajon milyen lehetett a táj, a préri az európai telepesek érkezése előtt. Most is volt erre időnk, sokáig egyedül voltunk a magaslaton. Érdekes volt felfedezni az őslakosok és a telepesek találkozását megörökítő domborműveket: az indiánok ajándékot és békepipát tartanak, a földkövetelők pedig zászlót és fegyvereket.

Omaha a távolból

Leereszkedve a városba autóztunk kicsit: mindig rácsodálkozunk a sok eltérő városrész egymásmelletiségére ezen az óriási kiterjedésű agrár-ipari településen. Pár utcát gurulva kertvárosból, kisebb iparnegyedbe, majd vöröstéglás polgári házak közé érkezünk, aztán a sarkon befordulva kirakatnézegetős, kiülős sétálóutca következik, majd úszómedencés, sokszobás szép családi házak, golfpályák szegélyezik az utunkat, és ez így ismétlődik tovább. Nem tudjuk, hogy ez-e a lakók, vagyoni helyzetek, kilátások legtökéletesebb keveréke a jó működéshez és együttéléshez, itt mindenesetre ez jellemző. Kiismerhetetlennek tűnik, sosem tudjuk mi vár a következő sarkon befordulva.

Bayliss Park

Már dél felé járt az idő, amikor leparkoltuk a kocsit a Bayliss Park mellett, a szökőkút vize volt a legvonzóbb persze! Arra nem jöttünk rá, hogy miért mókusok fürdőznek a feltörő pancsirészben (splash pad), a hozzánk hasonló egyetlen (őrült, a 42 fokban fényképező és várost néző) turistát meg is viccelte a víz: először kimenekült, aztán vissza hűsölni! Valóban nem sokan sétáltak, pihentek akkor a parkban, talán csak pár városlakó, aki a lakásából menekült ki az árnyas hűvösebb fák alá. Két kört tettünk a szökőkút körül és ezalatt be is jártuk a város legismertebb nevezetességeit: vasúttörténeti múzeum, régi börtöncella, a klassz modern könyvtárépület, óváros, Broadway. 

Mókus-pancsoló

Ebédelni magunk is üdítő helyet választottunk: a kilátót, ahol délelőtt kezdtünk. Ekkor viszont már nem volt szerencsénk, a kis parkoló és minden méter tömve volt látogatókkal, kerékpárosokkal, túrázókkal. Így csak letudtunk mindent Granny-ben és hamar továbbálltunk. Hazafelé tartva még megálltunk egy omahai közparkban is, hogy sétáljunk az általunk egyik legkedveltebb környéken, a Happy Hollow körúton (Elmwood Park). Nagyon szép kertvárosi környezetben nagy fák alatt, hűsölve bóklásztunk kicsit és megbámultuk a szebbnél szebb ingatlanokat és kerteket. A gyalogösvény több parkon haladt át, persze mindehol a házakból, lakásokból kimenekülő családokkal, kamaszokkal, sétálókkal találkoztunk.

Midtown Crossing

Most kicsit korábban hazaértünk, mint az előző napokon, így meleg vacsorát és némi felüdülést követően még volt kedvünk visszamenni Omaha Midtown Crossing részébe, ahol a naplemente után immár kellemes hőmérsékletben mászkáltunk kicsit. Megnéztük régi kedvenc helyeinket: étterem, sörfőzde, galéria, amik közül volt ami lehúzta a redőnyt a járvány miatt. Megcsodáltuk a pazarul felújított Cottonwood Hotelt és mivel már semmi nem volt nyitva, hazagurultunk. Az éjszaka azonban annyira kellemes volt, hogy egy pohár itallal még kiültünk a hátsó teraszunkra szentjánosbogarakat nézni. Nemcsak hozzájuk volt szerencsénk, hanem egy másik kivételes látnivalót is kaptunk jutalmul: csillaghullást. Tényleg igazi ajándéknak éreztük, mert nem sokszor láttunk eddig és nem is reméltük a városi, fényszennyezett környezetben!

Negyedik nap

Mivel erre a napra is kibírhatatlan kánikulát várhattunk, mindenképp benti és légkondis helyszínt akartunk. Ezért is esett a választásunk a Légierő ashlandi múzeumára, ami ideköltözésünk óta szerepelt a listánkon, de mindig elébe került valami, 2020-ban meg a covid vágta haza a látogatást. Most nagyon kellemes félnapot töltöttünk ott, lévén hétköznap elviselhető nézőszámmal. A Strategic Air Command & Aerospace Museum az Omaha közelében található OFUTT légierőbázis része, ahol voltunk már egyszer nyílt napon. Itt is hol együtt, hol különválva bóklásztunk a hangárokban és még így is jó sok mérföldet begyűjtöttünk mindketten.

A repülőmúzeum bejárata Ashlandben

A múzeumban sok gyerek volt mindenféle korosztályból, nagyszülőkkel pl. akik jobb híján tombolni (energia-levezetni) hozták el a kicsiket és erre volt is sok lehetőség az interaktív részben. Legalább 3 nyáritáborozó csapattal is találkoztunk és én irigykedve gondoltam rá, hogy milyen jó nekik: ilyen szuper helyen tanulva-játszva tölteni a nyár egy részét! Egyenruhájuk és parancsnokuk, menetfelszerelésük és “harci” feladataik voltak. Egyetlen gyereket sem láttam unott fejjel, telefont nyomogatva bambulni! Együtt ebédeltek egy óriásgép szárnya alatt (hátizsákból szendvics-kulacs-feeling) – hát milyen klassz már ez?! Kipróbálhatták a szimulátorokat, saját tempójukban gyűjtőmunkát végeztek maximálisan lelkes fiatal tanerők segítségével. Olyan jó volt ezt látni!

Belépéskor ez a látvány fogadott minket.

Az 1959-ben alapított múzeum nemcsak a dicsőséges múltat és a nagyszerű úrhajós-eredményeket mutatja be, de sok fotó és emlék van a közelben egykor működő bombagyárról és a háborúhoz kapcsolódva  a holokausztról is. Teljes külön részleget szenteltek a repüléstörténet kiemelkedő nőalakjainak (pilóták, mérnökök, űrhajósok). Megnézhettünk jó pár érdekes repülőgépet, űrkapszulát, egy klassz pilótadzseki-kollekciót, a stratégiai parancsnokság legelső üzembe helyezett piros telefonját 1959-ből és azt az íróasztalt és széket, amelyet George W. Bush az OFUTT-ra érkezése után használt 2001. szeptember 11-én a nemzetet ért támadás bejelentésekor. Megismerhettük Nebraska mindeddig egyetlen, több küldetést teljesítő űrhajósát. Nálam pluszpontot kapott az a korabeli, nebraskai családi nappali, ami Armstrong Holdra lépésének évét képviselte a kiállításon.

Két nagy hangárban fedezhetjük fel a gépeket

A SAC múzeum ma is önálló, nonprofit szervezetként, magán- és üzletemberek adományaiból tartja fenn magát, semmilyen állami vagy szövetségi pénzösszeget nem fogad el a finanszírozáshoz. Szoros kapcsolatot ápolnak az omahai egyetem kutatóközpontjaival. S persze majdnem elfelejtem leírni, hogy sok gépbe bekukkanthattunk vagy alulról kinyitották és alájuk bújva a belsejüket is fotózhattuk.

Ötödik nap

Utolsó napunkra igazából már olyan sokat kivett belőlünk a folyamatos hőség, az állandó víziváskényszer, hogy csak egyetlen könnyed programot terveztünk: a városban levő Van Gogh-kiállítást. Új megvilágításba helyezve, más érzékszerveket is bevonva egy érdekes vándortárlat érkezett hozzánk ezen a nyáron. Valóban elmerülhettünk Vincent Van Gogh festményeiben és gondolatvilágában. Bár kicsit sokalltuk a belépő árát ($40 / fő + adó), utólag úgy érezzük jó döntés volt elmennünk a kiállításra. Így jártunk Denverben a kannabisz templomával is, a belépő eléggé fájdalmas összeg volt, de az élmény, amit kaptunk elsimította  a fájdalmat. Az erről, illetve a Van Gogh-tárlatról szóló posztjaink elolvashatóak a linkekre kattintva!

Ezen az összefoglaló bejegyzésen kívül tervezünk részletesebbeket a mindeni skanzenről és a repülőmúzeumról is. Tartsatok velünk akkor is!