Kék biciklitároló
Uncategorized

Mit csinál ma Lance Armstrong?

Új rovatot indítottunk a blogunkon. Egyik apropója az, hogy különböző okok miatt továbbra sem adjuk a fejünket hosszabb utazásra (így nehéz új utazós posztokat produkálni), a másik pedig az, hogy az elmúlt időszak után sokak vonnak mérleget a nyert tapasztalataik, életük változásai alapján. S magam azt gondolom érdemes ezeket számba vennünk, esetleg tanulnuk az ő tapasztalataiból, rávetítenünk a saját életünkre. Vagy ha csak annyi pozitív hozadéka lesz, hogy magunk is rákérdezünk valakire, akinél rég kopogtattunk: Hogy vagy? Mit csinálsz mostanság? akkor máris megérte papírra vetni e sorokat!

Minden részt igyekszem rövidre fogni, kezdetben felidézni az adott ember tevékenységét, hogy jobban képben legyünk és aztán sok forrásban keresve próbálom kideríteni mi történt vele az utóbbi időben, merre fordult  a karrierje, a sorsa. Szívesen veszem a javaslataitokat, kiről olvasnátok  a politika és a celebek világán túl, ezekre a területekre nem szeretnék betévedni.

Lance Armstrong

Lance Armstrong valószínűleg a sportvilág egyik legellentmondásosabb, de ugyanakkor legirigyeltebb alakja. Az bizonyos, hogy rettenetesen nagy küzdő. Senki nem nyert hét Tour de France-t rajta kívül. Senki nem gyógyult ki olyan extrém gyorsan halálos betegségből, mint ő. Öt lurkó édesapja, holott orvosilag majdnem 100%-ban lehetetlennek tartották, hogy  a betegsége következtében nemzhetne gyermeket. Akit tehát érdekel, hogy mit is csinál manapság, tartson velünk!

Armstrong 1971-ben látta meg a napvilágot egy texasi kisvárosban. Gyerekkorától versenyszerűen úszott, kerékpározott, később triatlonozott. Az Amerikai Kerékpárszövetség a középiskola utolsó évében hívta meg az olimpiai csapatba, de őket hamarosan profi karrierre és csapatra váltotta: 1992-ben csatlakozott a Motorolához. Velük lépett nemzetközi porondra, bár egyik első versenye Moszkvában volt még amatőrként 1990-ben. Sokan kérészéletű szupersztárnak vélték a 90-es évek elején, mert számos kudarca mellett alig volt kirobbanó sikerélménye. A fordulópontot az 1993-as oslói országúti kerékpárverseny megnyerése jelentette számára. A jobb évek ellenére, sem a barcelonai, sem az atlantai olimpiára nem tudta kvalifikálni magát.

Armstrong terepbicajon

1996-ban aztán nagy pofont kapott az élettől: több szervre kiterjedt súlyos rákbetegséggel diagnosztizálták és gyógyulási esélyeit nagyon alacsonyra taksálták a kezelőorvosai. Ekkor bizonyosodott be először, hogy mekkora akaraterővel képes küzdeni, mert műtétek és terápiák sorozatait követően 1998-ban már újra nyeregben ült. 1999 nyarán pedig a Tour de France-dobogó legfelső fokára állhatott, ami a legnagyobb presztízzsel bíró verseny a kerékpársportban. Pedig igazából alkatilag nem feküdt neki a többhetes, eltérő terepeken zajló tekerés, ezért önmagát legyőzve, 180 fokos fordulatot vett a saját edzéstervében, új diétára váltott és szó szerint átnevelte magát a Tour-típusú futamokra. A következő években összesen hétszer nyerte meg a versenyek versenyét, de igazából az elsőtől kezdve rávetült a doppingvétségek árnyéka.

Hosszú időn át tagadta a tiltott szerek használatát és volt hogy sikerrel megvédte magát részperekben, de  a folyamat végén ő volt a legnagyobb vesztes. Többkörös szövetségi, doppingügynökségi, nemzetközi vizsgálatok után 2012-ben minden megnyert címétől megfosztották és a sporttól örökre eltiltották. Számos csapattársa ellene vallott a meghallgatások során. Az ügyét vizsgáló szakemberek szerint egy komplett, rendkívül kifinomult módszerekkel dolgozó és példátlanul sikeres csapat (orvosok, segítők, csapattársak) állt a csalássorozat mögött, tehát az mondjuk minimum érdekes, hogy igazából ő vitte el  a teljes balhét, mert a többiek sokkal tisztább lapokkal jöttek ki ebből a folyamatból. Maga Armstrong végül 2013-ban egy TV-interjúban mondta ki először, hogy a 90-es évektől kezdve használt tiltott teljesítményfokozókat, vértranszfúziót és tesztoszteron-injekciókat.

Armstrong beszéde

Ezt követően természetesen abszolút légüres térbe került, hiszen sorra fordultak el tőle szponzorok, támogatók, üzlettársak, barátok. 2018-ra zárta le az összes pereskedést, utolsóként Floyd Landis-szel (aki egyébként csapattársaként legelőször megvádolta a doppingolással). Ekkorra üzleti és magánéleti válságait is kiheverte, és több interjúban kijelentette, hogy tanult a vele történtekből és vállalja a következményeket. 

S hogy mit csinál ma Lance Armstrong?

Film és dokumentumfilm is készült róla. Könyveit és a róla szólókat ma is meg lehet venni könnyedén (nem lett tiltólistás pária, aminek kikiáltották őt az elmúlt években). Közösségi oldalait milliók követik. WEDÜ néven vállalkozást indított, versenyt szervez, podcastot csinál, aktívan sportol (Ironman, triatlon). Az életét Austin (Texas) és Aspen (Colorado) között osztja meg. Néha feltűnik politikusok körében, illetve kampányában. Úgy látszik a legfeketébbre festett ördög szerepköréből kievickélt: vannak követői, hallgatói. A teljes anyagi csődtől – az ellene indított perek, bírságok, megegyezések kb. 110 millió dollárjába kerültek – egy jókor meghozott döntése mentette meg: befektetett az Uberbe annak indulásakor. Ma kávézót és biciklisboltot működtet Austinban. Éli az életét. És biciklizik.

Armstrong sárga pólóban

Egy rövid gondolatot idéznék fel tőle, amely szerintem nagyon kifejező és sokatmondó az ő története esetében.

 

Leave a Reply

Discover more from A borondom es En

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading