Csillár Chicagóban
Uncategorized,  USA

Mit csinál ma Jimmy Carter?

Új rovatot indítottunk a blogunkon. Egyik apropója az, hogy különböző okok miatt továbbra sem adjuk a fejünket hosszabb utazásra (így nehéz új utazós posztokat produkálni), a másik pedig az, hogy az elmúlt időszak után sokak vonnak mérleget a nyert tapasztalataik, életük változásai alapján. S magam azt gondolom érdemes ezeket számba vennünk, esetleg tanulnuk az ő tapasztalataiból, rávetítenünk a saját életünkre. Vagy ha csak annyi pozitív hozadéka lesz, hogy magunk is rákérdezünk valakire, akinél rég kopogtattunk: Hogy vagy? Mit csinálsz mostanság? akkor máris megérte papírra vetni e sorokat!

Minden részt igyekszem rövidre fogni, kezdetben felidézni az adott ember tevékenységét, hogy jobban képben legyünk és aztán sok forrásban keresve próbálom kideríteni mi történt vele az utóbbi időben, merre fordult  a karrierje, a sorsa. Szívesen veszem a javaslataitokat, kiről olvasnátok  a politika és a celebek világán túl, ezekre a területekre nem szeretnék betévedni.

Jimmy Carter a farmján

Saját georgiai farmján készült a kép, 1976-ban.

Jimmy Carter neve biztosan sokaknak ismerős, ezért inkább csak érdekességeket gyűjtöttem össze a pályafutásáról. 98 évével ő az Államok ma élő legidősebb (egykori) elnöke.

  • 1924-ben született Georgia államban apja mogyorótermesztő farmján.
  • 1946-ban végzett (a georgiai iskolái befejezésével) Annapolisban a Tengerészeti Akadémián.
  • Ugyanebben az évben vette feleségül Rosalynn Smith-t, akivel idén ünnepelték a 76. házassági évfordulójukat.
  • 4 gyermekük már számos unokával ajándékozta meg őket.
  • 7 évet szolgált a Haditengerészetnél, elsősorban atomtengeralattjárókon és ehhez kapcsolódó szárazföldi projekteken dolgozott.
  • Szenátorként és kormányzóként is tevékenykedett Georgiában, mielőtt a demokrata párt színeiben választást nyert és az USA elnöki hivatalába lépett.
  • Elnökként elsősorban hangyaszorgalommal végzett külkapcsolati építő munkáját és humanitárius tevékenységét hangsúlyozzák.
  • 2002-ben Nobel-békedíjat kapott.

3 elnök egy fotón

Egy 2013-ban tartott ünnepségen a washingtoni Lincoln Memorial előtt, az Obama-házaspár és Bill Clinton társaságában.

Adománygyűjtő, humanitárius tevékenységüket a feleségével mind a mai napig folytatják, mind külföldön, mind belföldön minden meghívásnak eleget tesznek, amit az egészségi állapotuk lehetővé tesz. Koruk miatt ma már kevesebb nyilvános szereplést vállalnak, de amely témát fontosnak vélnek, abban ma is hallatják a hangjukat és kifejezik a véleményüket (a legutóbbi ilyen 2020-ban a választások biztonsága és fontossága volt). Az USA-t megrázó Watergate-botrányt követően az egész országban sokan kedvelték egyenes beszédéért, korrekt magatartásáért és áldozatos munkájáért. Ma is ez  a kép él róla, hírnevét nem árnyékolták be botrányok, pletykalapok vagy gyanús ügyek. Persze nem volt hibátlan ő sem,  nem fektetett például kellő hangsúlyt a média szerepére és kommunikációja minőségére, így ma akként az elnökként emlegetik, akinek híresen rossz volt a viszonya Kongresszussal és ez bizonyosan hozzájárult sikertelen második kampányához. Munkájának mai elemzői azt is a bukása előzményének tekintik, hogy szétforgácsolta az erejét és nem volt képes hatékonyan dolgozni elsősorban belpolitikai téren.

Felesége, Rosalynn Carter, az egyik legaktívabb First Lady volt az egész ciklusban és azt követően is. A Fehér Házból távozva Georgiába tértek vissza és tevékenyen vettek részt mindketten az atlantai Carter Központ létrehozásában, amely ma az Elnöki Könyvtárat és Múzeumot is magába foglalja. Emberi jogi, gyermekmentő, a rászorulók lakhatási körülményeit javító munkájuk és a szegregáció ellen folytatott küzdelmük a mai napig elmaradhatatlan a nevük mellől. Ez nemcsak pénzgyűjtést és lobbizást jelent, hanem sok-sok személyes jelenlétet, kétkezi házfelújítási munkát és külföldi látogatásokat is.

Jimmy Carter 2019-ben

Jimmy Carter egy vasárnapi iskolában a szülővárosában, 2019-ben

Mit csinál ma Jimmy Carter?

A 2010-es évtizedben több különböző műtéten esett át, egészsége tehát több törődést igényelt. A koronavírus okozta lezárások elszigetelték egy kissé, de ezt is átvészelte feleségével együtt. Az idősebb George Bush halálával ő lett az USA legidősebb, még életben lévő elnöke, ezt több helyen és több körben megünnepelték az Államokban. Egész életében kedvelte a rockzenét, sok muzsikus és énekes személyes ismerőse volt és szívesen járt koncertekre. Barátságot ápolt Elvis Presley-vel vagy Willie Nelsonnal. Rock and roll elnöknek is nevezték őt. Amíg egészsége engedte sokat kerékpározott, teniszezett és horgászott (fly-fishing), kifejezetten ügyes asztalos. A 75. házassági évfordulójukon nagyszabású ünnepségen vettek részt a feleségével együtt, ahol erős, humorral teli beszédet mondott 2021-ben a Carter Központban. Ha megkérdezik arról, hogy mivel tölti  a napjait, mindig azt mondja: nem unatkozik. Naponta sétál, tesz az egészségéért, még mindig végez önkéntes munkát, mindennap ír és sokat olvas. 40 éve tartják azt a szokásukat, hogy esténként felolvasnak egymásnak a Bibliából, pár éve váltottak a spanyol nyelvűre, hogy gyakorolják a nyelvet! Sosem lett milliárdos vállakozó vagy celeb, ma is egy egyszerű házban él és meglehetősen mértékletes, takarékos életvitelt folytat.

Jimmy Carter házépitésen dolgozik

Önkéntes munkája közben

Források:

https://www.britannica.com/biography/Jimmy-Carter/Presidency

https://www.biography.com/us-president/jimmy-carter

https://www.jimmycarterlibrary.gov/about_us/biography_of_jimmy_carter

https://en.wikipedia.org/wiki/Jimmy_Carter

https://www.cnn.com/2022/10/01/politics/president-jimmy-carter-98th-birthday/index.html

Leave a Reply

Discover more from A borondom es En

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading