Válts az utca napos oldalára!

Három rövid szösszenetet szeretnék megosztani a napomról és általuk talán közelebb jutni a miért is jó itt élni a mindennapokban kérdés megválaszolásához. Csütörtök reggel városi ügyintézős nap, egyébként az egyik legjobb, mert általában mindenki hétfőn, kedden vagy pénteken akar mindent reggel 8-kor elintézni és letudni. A bank előtt leparkolva még nem, csak az ajtónyitó gombot megnyomva vettem észre, hogy megváltozott a nyitvatartás (igaz, személyesen elég régen jártam ott a covid-éra óta). Csak 15 perc múlva lesz tehát lehetőségem az ügyintézőhöz. Az első gondolatom az volt, hogy visszaülök a kocsiba és „ránézek” a telefonra. Aztán sokkal jobb ötletem támadt: észrevettem, hogy egy árnyékos járda 85%-ban körbevisz az épületen és a parkolón és sétálni indultam. Valójában még reggeli friss-hűvös levegő volt és kevés forgalom (értsd: zaj, autók, kipufogógáz). 3X sikerült megtennem a kiszemelt útvonalat és mire az alkalmazott bebocsátott a banképületbe, egészen felfrissültek a gondolataim és jobban éreztem magam, energikusabbnak, jó nagyokat lélegeztem.

Behúztam magamnak egy kis pirospontot: most sem szippantott be a virtuális valóság!

Az ügyintézésre hárman lettünk a nyitás pillanatában és úgy alakult, hogy én lettem a harmadik a sorban. Pár percet kellett csak várnom, épp arra volt elég az idő, hogy meglessem kivel tudom elintézni amiért jöttem. Egyikük az ismerős, nem túl rokonszenves alkalmazott volt, másikuk egy sosem látott fiatalember. A beszélgetésekbe belehallgatva hamar rájöttem, hogy ez utóbbihoz fogok kerülni és szerencsésnek éreztem magam, mert nem a „nemszeretem” munkatárssal kellett szót értenem. A fiatalember nagyon udvarias és készséges volt, emellett még vidám és energikus is: az ügyem megbeszélése ment, mint a karikacsapás. Összesen kevesebb mint 10 percet töltöttem bent. Búcsúzáskor elmondtam a Kyle nevű alkalmazottnak, hogy mennyire értékelem, hogy ilyen hamar és sallangmentesen lezajlott minden. Örömmel láttam, hogy felragyogott az arca és valóban jólesett neki az elismerés.

Kilépve az ajtón magamnak is elismertem: már két klassz dolog történt velem – bár lehetett volna mindez sokkal unottabb, döcögősebb, azaz negatívabb. De milyen jó, hogy nem lett!

Csokoládé szobrok

A következő megállóm egy szokásos kisebb bolt volt, ahol a korai óra ellenére számos idősebb vevő és számomra meglepően sok árupakoló volt. Ez általában felbosszant, mert mindkét típus hosszan szöszmötöl, rakodik, csomagol a polcok előtt és magam nem tudok a saját tempómban bevásárolni. Már épp belelovalltam volna magam a bosszankodásba… de aztán inkább kikerültem a pakolókat és másfelé mentem a szokott dolgokat összeszedni. A pénztárhoz érve ismét nem kellett sokat várakoznom és ekkorra épp ráébredtem, hogy miért is van olyan sok dolgozó a boltban: kitört a nyári szünet és rengeteg diák kezd ilyenkor dolgozni, pl. a szupermarketekben, boltokban (ez itt sokkal általánosabb, mint otthon volt, sok-sok diák az egész nyarat végigdolgozza akár több műszakban is, mert a tandíjat ősztől újra be kell fizetni). A pénztárban is egy diák fogadott és a kötelező rövid csevejen túl nem bocsátkozott beszélgetésbe, amit én nem bánok általában. Viszont tempósan tette a dolgát, azaz húzta át az árucikkeket. 

Ekkor odapattant egy másik diák(lány) és széles mosollyal megkérdezett. A következő párbeszéd zajlott le közöttünk:

• Feltehetem Önnek a bolti csapat mai kérdését?
• Talán, persze. (óvatosan vagy tétován válaszoltam)
• Szóval ma azt találtuk ki a reggeli csapatmegbeszélésen, hogy közvéleménykutatást folytatunk a vevők körében. Ha lehetősége lenne időutazásra a múltba, akkor mit választana: egyszeri alkalmat, amikor a kiválasztott helyszínen 3 órát tölthet el vagy inkább azt, hogy minden évben visszapörgetheti az időt, de ekkor csak 20 másodpercet tölthet a kívánt helyszínen?
• Az első opciót választanám! (ezt már sokkal határozottabban vágtam rá és azonnal elindultak a gondolataim a két világháború közötti Budapest-Párizs-Berlin tengelyen…)
• Nahát! A legtöbben eddig ezt a lehetőséget választották! És hova menne vissza?
• Nos, ez már fogósabb kérdés, ámbár…
• A legtöbb ember Párizst vágja rá azonnal, nem is tudom…
• Az én első vagy második gondolatom is ez volt!
• Tényleg? Egyébként én is szívesen mennék oda!

Ekkor már mindhárman nevettünk, ők közben befejezték a dolgok elpakolását, én a fizetést és megköszönték, hogy résztvettem a játékban. Én pedig immár teljesen felvillanyozva mondtam el, hogy igazán ragyogóvá varázsolták a reggelemet és örülök, hogy bevontak a csapatjátékba. 

S valóban számomra mindhárom apró történés bearanyozta a nap indítását, abszolút jókedvűen léptem ki a boltból és azt gondoltam, hogy ma semmi rossz nem történhet ennyi pozitív pillanat után! Remélem igazából nem is kell magyaráznom tehát, hogy mitől lehetnek jobbak a hétköznapok és ez szinte kizárólag rajtunk, embereken múlik. Megjegyezhettem volna én is az összes negatívumot a reggelből, de azáltal, hogy átváltottam a gondolatokat és mosolyra mosollyal reagáltam, bekövetkezett a „Jótett helyébe jót várj!” állapot.

Köszönöm, hogy elolvastátok ezt a bejegyzést és érdemben hozzászóltok! Sok ilyen apró örömöt kívánok mindannyiótoknak! A fotókat egy régebbi, austini kiállításról válogattam.