Visszatérés Kossuth megyébe

Kossuth megyét első alkalommal csak érinteni tudtuk egy hosszabb kacskaringózás során Iowában. Már akkor elhatároztuk, hogy biztosan visszajövünk még! Erre 2022 decemberében került sor, erről a kirándulásunkól szól ez a bejegyzés. A megyehatárt jelző táblát követően St. Joseph az első apró település, ahol csak autóztunk egy kört és azt állapítottuk meg, hogy szép, takaros porták vannak. Tovább is gurultunk a megyeszékhely, Algona felé, amely városkának a térképe repülőteret, több középiskolát és hotelt, vásárteret és múzeumot mutatott. Nem is volt egy álmos-poros település, az élet igencsak zajlott, de ezen nem lepődtünk meg, hisz ünnepi időszak volt már, ezt Amerikában mindenfelé közösségi összejövetelek, ételmegosztás, kántálás, fadíszítés, adománygyűjtés, karácsonyi koncertek fémjelzik.

Nem kellett 5 percig autóznunk, hogy Kossuth Lajos szobra „szembejöjjön”. Ahogyan a korábbi posztban is írtuk, nem találtunk bizonyítékot arra, hogy Kossuth személyesen járt volna erre amerikai útja során. Azonban az valós, hogy a nevét ismerik és a megyét az iránta való tisztelet jeléül nevezték el róla. A magyar szabadság harcosa, kiváló szónok és kora egyik legnagyobb államférfija – ez áll a főtéri szobor emléktábláján.

Örömünkre az első útbaeső templomot nyitva találtuk, be is „menekültünk” a masszív hideg elől. Meglepetésünkre a bejáratnál full covid-készletet láttunk: maszkok, kesztyűk, kézfertőtlenítő, figyelmeztetés. Szerencsére nem toporgott a nyakunkban senki, így a saját tempónkban nézhettünk körül. Szív-vidámító betlehem, szép orgona, egyszerű karácsonyfa és a szokásos, gyerekeket váró játékok, plüssmacik tették otthonossá a teret. Testben és lélekben felengedve léptünk ki az ajtón, amely mellett még egy nagyon jó kezdeményezést vettünk észre: pár polcnyi konzerv, tészta, félkész étel, kekszek, teák voltak kitéve azoknak, akik szükséget szenvednek. Nem kellett kérni, egyszerűen csak elveheti azokat, aki éhes vagy nem volt elég pénze a bevásárláskor.

December elseje volt az algonai különleges betlehem megnyitásának napja a látogatók előtt. Mi is ezt céloztuk meg, lévén a Kossuth megyei múzeumot zárva találtuk és meglehetősen hideg nap volt aznap. Nem volt még sok látogató, aminek mi örültünk, részben azért, hogy nem volt tömeg az egyébként nagyon kicsi teremben, részben pedig azért, mert az önkéntestől, aki fogadott minket jó néhány sztorit kaptunk ajándékba. A 65 figurás betlehemi jászol azért érdekes Algonában, mert a II. világháború idején létesült hadifogolytábor lakói készítették és adták később a városnak. Hogy kerülnek hadifoglyok a poros Középnyugat egyik legeldugottab szegletébe?

Az algonai és még jó néhány másik iowai és minnesotai tábor annak köszönhetően létesült, hogy a háború utolsó éveiben Roosevelt elnök mellett Henry Wallace ténykedett alelnökként. Wallace egy iowai farmer fia volt, aki maga is agrárszakemberként, később újságíróként és üzletemberként dolgozott. Hamar felismerte, hogy a középnyugati farmokon munkásokra van szükség a háború túléléséhez, a földek megműveléséhez. Ezért mialatt az itteni farmerek és fiaik a tengerentúlon harcoltak, Wallace elérte, hogy az Európából érkező hadifoglyok ezrei pedig az amerikai farmokon dolgozzanak egyébként meglehetősen jó körülmények között és fizetést kapva. Természetesen a reptér is ekkor létesült, hogy minél könnyebben és gyorsabban megoldják a munkások ideérkezését. Jókedvű történetmesélőnk szerint sok katona olyan jól beilleszkedett, hogy a táborok felszámolását követően sem tértek haza Európába, hanem letelepdtek és családot alapítottak.

Az egykori fogolytábor (és a mai repülőtér) területén ma kisebb múzeum őrzi az elsősorban német hadifoglyok  fellelhető emléktárgyait, eszközeit, leveleit. Nem embertelenség és kínzás emlékeit kell végignéznünk látogatóként, hanem egy viszonylag normális közösség életterét. A foglyok laza felügyelet mellett jártak el a farmokra dolgozni az idénymunkák és a szakértelmük szerint, együtt étkeztek az amerikai őreikkel és a táborok bezárásakor dollárban kapták meg a bérüket.  Emberként bántak velük, hiszen milliókban volt mérhető az általuk elvégzett munka gazdaságra gyakorolt hatása. E tények fényében nem meglepő, hogy egy sokszereplős, esztétikai értékkel bíró betlehemet is elkészítettek szabadidejükben. A helyiek pedig azzal fejezik ki tiszteletüket és szeretetüket, hogy évről évre meglátogatják a betlehemi jászlat, elmesélik, a történetét és a hagyományt továbbörökítik a fiatal generációkra.

Az ebédünket elköltve és még mindig a sztorizás hatása alatt állva, mentünk tovább egy Miklós által talált Roadside America-nevezetességhez. West Bend település szép katolikus temploma szomszédságában egy különös kápolna épült fel egy igen elszánt fiatal katolikus papnak köszönhetően. Paul Matthias Dobberstein  Németországban született 1872-ben. Húszévesen emigrált Amerikába, egy wisconsini szeminárium növendéke lett és ott is szentelték pappá 1897-ben. Szolgálatát West Bend-ben több mint 50 éven át végezte, elhivatottsága számos bizonyítékának egyike a különös kápolna, amelyet a Megváltás Barlangjának nevezett el. Hogy miért mondhatjuk ezt? A katolikus egyház által kápolnaként felszentelt, 9 barlangszentélyből álló épületegyüttest (The Shrine of the Grotto of the Redemption) szinte egyedül, a két kezével épített fel a fiatal kora óta gyűjtött kövekből, ásványokból és kagylóhéjakból.

Városi legendaként él róla az, hogy elhatározásának és elszántságának oka egy ifjúkori súlyos betegség volt, amelyből felépülve megfogadta, hogy méltó szentélyt épít Máriának, miután imái meghallgattattak. A kilenc különböző nagyságú barlangban Jézus életének legfontosabb eseményeit örökítette meg nemcsak szobrok, hanem a kövek és ásványok képezte mozaikok, szimbólumok révén is. 

Úgy vélte, hogy a néma kövek  mindennél ékesszólóbban fejezik ki az emberek Krisztus által történő megváltását. Az évek során sokan vásároltak és adományoztak kristályokat, drágaköveket a munkájához. Dobberstein atyának volt érzéke a széphez, a nap járását, fény-árnyékhatásokat, tükröződéseket is kihasznált a tervezés és építés során. Ezt saját szemünkkel láttuk, ahogy a jeges téli naplementében többször körbesétáltuk a szentélyeket.

Péter-Pál templom

A nap lenyugvásával egyébként olyan hideg zuhant ránk, hogy egy rövid felmelegedést követően a szomszédos Péter-Pál templomban, már csak ahhoz volt kedvünk, hogy a Toyotába visszaülve hazafelé vegyük az irányt. Egyikünk sem bánta, hogy a napot leginkább szentek, Máriák, báránykák és szentségek között töltöttük el, a lelkünknek bizonyosan szüksége volt ezekre az élményekre az advent során.

Játszani is engedd…