Régi kalapok
Mindenmás

Amerika meséje

Egy nebraskai kisvárosban olyan kincsekre lelhetünk, amelyekről addig talán csak álmodtunk. Minden városka falumúzeuma méltán kapott helyett az országosan ismert (és elismert) gyűjtemények között. Alapítója, Harold Warp nem kisebb célt tűzött a zászlajára, mint hogy bemutassa az emberiség fejlődésének eredményeit az amerikai kontinensen kb. 1830-tól. Az élet minden területéről, a 26 épületből álló skanzen mintegy ötvenezer kiállított tárgyat sorakoztat fel – szigorúan időrendben. Magunk teljes elismeréssel adóztunk ottjártunkkor az alapító igyekezetének és mindazoknak, akik ezt a hatalmas gyűjteményt próbálják ma is rendben tartani, látogathatóvá varázsolni.

Miért épp Nebraska közepén Mindenben?

HW skanzen

Családi fotók a múzeumban

Harold Warp norvég bevándorló telepesek gyermeke, családja az 1800-as évek végén érkezett meg a mai Minden közelébe. Ezen az akkor nem túl barátságos vidéken húzták fel a szülei az első tapasztott földkunyhót, amelyben a kis Harold 1903-ban meglátta a napvilágot. A földszerző telepesek egyszerű lakóépületei nem sűrűn pettyezték a feltöretlen, széltépte, végeláthatatlan prérit. A Warp-család megvetette a lábát és minden nehézséget legyőzve meg is maradtak az állam őstelepesei között. Harold két bátyjával 1924-ben költözött Chicagóba, hogy beindítsák a családi válalkozást, amelynek alapját a mindig kísérlezető legkisebb fiú „találmánya” jelentette: az ablakokat védő műanyag fólia. A Warp’s ma is működő családi biznisz, ipari és háztartási célokra egyaránt gyártanak csomagolóanyagokat és különböző fóliákat. 

Warp termékek

Warp’s termékek a 60-as évekből

A kis Harold (ma úgy is mondhatnánk: néprajzi) gyűjteménye első darabjait egy iskolai show-and-tell alkalmon mutatta be, későbbi  visszaemlékezéseiben ezt rendre megemlíti. A mindennapi használati tárgyakra úgy tekintett, mint az idő egyfajta lenyomataira, amelyek megőrzik az utókornak a készítő, a használó, esetleg a gyűjtő emlékét. Kamaszként is tovább hódolt e szenvedélyének: halmozta a tárgyakat és a hozzájuk kapcsolódó történeteket a családból, a barátoktól, a szomszédoktól. Nem győzött betelni a sok csodával, amit az elődei, illetve kortársai megalkottak az emberiség fejlődését és javát szolgálva – legyen szó egy vajköpülőről vagy egy gramofonról akár. Élénken élt benne a szándék, hogy ezt a nagyszerű folyamatot és a sok-sok befektetett energiát, munkát és kreativitást meg kell mutatni valahogyan másoknak is. 

Ford

Chicagóba költözése után is minden karácsonyt otthon, a nebraskai tanyán töltött családi körben (a mai Mindentől kb. 15 km-re délre) és 1948-ban tette meg az első konkrét lépést a múzeum megalapítása érdekében. A vacsoraasztalt körülülve akkor derült ki, hogy az egykori iskolaépületet, ahol Harold is megtanult írni és olvasni, elbontani vagy elárverezni készülnek. Azonnal megvette az egytantermes alma matert, mert nem akarta, hogy ebek harmincadjára kerüljön. Ugyanez lett a sorsa hamarosan a kis fatemplomnak (ami helyett már sokkal modernebb szolgálta a híveket) és a vasúti depónak. Ez a 3 épület képezte a mai skanzen alapját, ekkor kezdte el Harold szisztematikusan rendszerezni a már felhalmozott és sokfelé tárolt tárgyakat, gépeket, járműveket. Minden további épületet úgy vásárolt meg, hogy feltételként szabta valamennyi írásos dokumentum érintetlen meglétét is – ez különösen fontos és értékes volt az iskola, a földhivatal, a templom és a vasúti depó esetében.

Földhivatal

Bloomington Földhivatal Franklin megyéből (Nebraska)

Szatócsbolt kivülről

Szatócsbolt

Fatemplom Mindenben

Régi iskola

Egytantermes tanyasi iskola Nebraskában az 1900-as évek elején

A múzeumot 1953-ban nyitották meg a mai helyén. Warp a teljes magángyűjteményét (terület, épületek, tárgyak) 1983-ban adományozta a Harold Warp Pioneer Village Foundation nonprofit alapítványnak. Hitvallásában többször megerősítette, hogy mindenképpen emléket akart állítani annak a rengeteg elvégzett munkának, próbálkozásnak, sikernek és kudarcnak, ami a folyamatot jellemezte, mely során Amerika azzá lett, amiként ma ismerjük: az emberi találékonyság, tenniakarás, szabad akarat és érvényesülés, folyamatos megújulásra törekvés, a korlátlan és előremutató gondolkodás és ezáltal fejlődés első számú helye a világban.

Életkép Minden múzeumából 5

Múlt századi fordászműhely – a legtöbb masina inkább kínzóeszköznek tűnik, mintsem szépészetinek!

2022-ben tehát ebbe a falumúzeumba látogattunk el egy extrém forró nyári napon. Légkondi – megőrizve a történelmi hűséget – csak egyetlen helyiségben működött, ventilátorok is csak korlátozott számban enyhítették a szenvedéseinket. Bár igaz, ekképpen jobban átélhettük elődeink mindennapjait a légkondik feltalálása előtti időkből. A jegyvásárlás során megkérdeztük a pénztárost van-e javaslata a sorrendiséget illetően és a kapott útmutatást be is tartottuk: két fémhangárt néztünk meg elsőként (már 11 óra magasságában felforrósodtak).

Életkép Minden múzeumából 1

Konyhai életkép 1890-ből

Életkép Minden múzeumából 2

1950-ben már modern hűtőszekrény, mosogató-, mosó- és szárítógép, valamint sokfunkciós tűzhely segítette a ház asszonyát

Az elsőben a lakások korhűen berendezett helyiségeit láthattuk – lakószoba, konyha, nappali – időrendben 1870 és 1990 között, valamint a Warp-család vállalkozásának történetét bemutató tárlók is itt kaptak helyet. Hogy napjainkból nincs már ilyen látnivaló az sajnos annak tudható be, hogy ma leginkább állagmegóvásra fordítják a rendelkezésre álló anyagi forrásokat és nem a múzeum bővítésére. A második pedig egy bútorraktárra emlékeztetett leginkább: mindenféle használati és berendezési tárgy helyet kapott itt a babakocsiktól a kerti bútorokon át a lyukkártyás számítógépekig. 

Életkép Minden múzeumából 3

A nappalikban egyre nagyobb helyet kapnak a szórakoztató berendezések és a kényelmes bútorok, könyv mindenhol nagyon kevés volt.

Életkép Minden múzeumából 4

Az 1950-es hálószoba jellegtelen bútorokkal és sok színes csecsebecsével alkot érdekes egyveleget

Ezt követően hol együtt, hol szétválva bóklásztunk az épületek között vissza-visszatérve a ventilátorokkal hűsített központi helyiségbe, hisz a hőség szinte elviselhetetlen volt. Teljes mértékben igaz, hogy itt mindenki talál magának érdekességeket és böngésznivalókat. Miklós repülőgépmotorokat, traktor-ritkaságokat, autókat, fegyvereket, sporteszközöket fedezett fel magának, míg én a hímzések, zászlók, foltvarrott takarók, lámpák, kerámiák, szánkók és gyerekjátékok között szédültem egyik teremből a másikba.

Vaskályha

Számos nagyon szép régi tűzhely és kályha van a gyűjteményben

Vasalótalpak

Vasalótalpak

A szatócsboltban lerakott árumennyiséget befogadni sem bírtuk. Persze hogy felmásztunk a kiállított mozdonyokra (ahol lehetett) és megcsodáltuk a renoválásra váró, teljesen fából készült körhintát, a kétlóerős, hajtásra, vontatásra használt ősgőzgépet és a szinte hibátlan állapotú fatemplomocskát. A kovácsműhelyben nem számoltuk meg  a patkókat, a lovasfutárok állomásául szolgáló fakunyhóban ismét felidéztük a filmes hegyi menedékházat (Minnie’s haberdashery) à la Quentin Tarantino.

Szatócsbolt

A szatócsbolt (falusi vegyeskereskedés) elképesztő kínálata

Kovácsműhely

A kovácsműhely egy részlete

Fagyizó

Egy ilyen fagyizó is a skanzen része már – jó pár látogató sóvárogva lesett be az ablakon: Bárcsak árulnának jégkrémet / fagylaltot!

Az egykori földhivatalban nagyon kevés dokumentumot találtunk, pedig a vadnyugat meghódításának ez a szelete eléggé érdekes és eleddig fehér folt számunkra. Először csak férfiak vehettek meghatározott méretű földterületet, később lépett életbe a szabály, hogy akinek felesége van, az ő nevében is vásárolhat ugyanakkora földet. Előírták, hogy mekkora és milyen lakóépületet kell felhúzni milyen határidővel és a föld feltörését, megművelését is be kell indítani. Aztán persze tudható, hogy nem minden történt a törvény szava szerint, hisz az néha többnapi járóföldre kapott hivatalt, a mindennapokban sokkal többször érvényesültek az élet egyszerűbb szabályai: az erősebb, a fegyverrel jobban bánó, túlerőben harcoló telepesek voltak az igazi túlélők. Legésszerűbben gondolkodó ismerőseink ezeket az időket emlegetik fel az amerikaiak szabad (értsd: szabályozott) fegyvertartáshoz ragaszkodásának okaként és gyökereként: a tulajdonodat és a családodat meg kellett védened (törvény és katonák híján is) vagy te is mentél a levesbe!

Korabeli dokumentumok

John N. Warp birtoklevele 1885-ből (a legfelső pecséttel ellátott dokumentum)

A régmúltat megidéző épületek közül csak a földkunyhó (sod house) másolat, eredeti ilyenből nem igazán létezik már, hiszen a természeti csapások könnyen a földdel tették egyenlővé az 1-2 helyiségből álló, sárból tapasztott falú példányokat. A rönkház, a szélkerék, a csűr, az istálló és a legkésőbbi fagyizó (ice cream parlor) azonban mind korabeli – ennek megfelelő állapotban, a fentebb felsoroltakkal együtt. Az autók, szekerek, traktorok, munkagépek, motorkerékpárok, biciklik, postakocsik, lovasfogatok, szánok összesen hét modern, többszintes épületet töltenek meg. Ezeken már csak futólag gyalogoltunk végig, hiszen lehetetlen volt már fizikailag és szellemileg is befogadni mindazt, amit láttunk. Az első 2 óra elteltével ráébredtünk, hogy több napot el lehetne tölteni itt, ha minden kollekciót szeretnénk alaposabban megnézni.

Traktorok

Külön traktor- és földmunkagép-kollekció várja az érdeklődőket.

Óriástraktor

Ez például rá sem fért egyetlen képre!

Fűnyiró

A kisgépek rajongói sem unatkoznak biztosan!

Nem fogom tételesen felsorolni a gyűjtemény részeit, inkább meséljenek a fotók!

Lövedék gyűjtemény

Sótartók

Ennyi só- és borsszórót még soha életemben nem láttam egy helyen: több szekrényt foglalnak el téma szerint csoportosítva (állatok, virágok, arcok, termések, híres emberek, autók, konykafelszerelések, stb.)

V8 motor

V8

Amphicar

Kétéltű autó (amphicar)

Bátorítunk mindenkit, ha erre jár és van kedve, ideje, térjen be a skanzenbe, nem fog csalódni, csak egy rakás érdekes, vicces, egyedi dolgot felfedezni! Remélem sikerült kedvet csinálnunk ezzel a néhány fotóval! Harold Warp falumúzeuma a Roadside America-oldalra is felkerült, mint Nebraska egyik legvonzóbb látványossága.

Írj nekünk!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük