Trailerpark

Ebben a bejegyzésben ismét olyan témára vállalkozom, ami talán többek nemtetszését fogja kiváltani. A visszajelzések alapján azt tapasztalom, hogy nem igazán népszerűek a valós amerikai állapotokat bemutató posztjaink. Valamiért jobban ragaszkodnak az olvasók az itteni életről bennük élő képhez, hiedelmekhez, klisékhez. Aki azonban elolvassa pl. ezt az írást, árnyaltabb képet kap a társadalomról és a mindennapokról. A lakókocsi-parkokat azért választottam egy bejegyzés tárgyául, mert jártunkban-keltünkben sokfélét láttunk kívülről és talán egyszer még belülről is szétnézhetünk egyben. Szerintem mindenképp érdekes szelete az amerikai valóságtortának, olvassátok hát nyitott szívvel!

Az amerikai kultúra, illetve életforma megkerülhetetlen részei és olyan sokfélék, hogy igazából nehéz is egy kalap alá vonva általánosan írni róluk. Nem a nyaralás céljából leparkolt, 1-2 hétig a kempingekben élő lakókocsinemzedékre gondolok, hanem a sokak számára először ideiglenesnek vélt, aztán hónapok, esetleg évek múltán állandósult lakhelyről. Ami tehát nem saját vagy bérelt ház, lakás, szoba, hanem egy konténer vagy az utakról kiszuperált bármilyen jármű, amiben lehet tartósan élni. Akár több generációs családként, gyerekekkel, háziállatokkal. Az ötletét nyilvánvalóan az első kategória adta (a kempingek), de ma már komplett városrésszé növekedve, bérelhető darabokkal, közművel ellátott lakóparkokat értünk alattuk. Sztereotíp gondolkodásunk persze ugye rögtön azt sugallja, ide bizonyosan csak lecsúszottak, a társadalom peremén élők, börtönviseltek és egyéb bűnözők, számkivetettek, vagyis olyanok költöznek, akik számára máshol nincs befogadó közösség. Nyilván vannak ilyen parkok is, nem vitatom. De olyanok is, ahová nem saját választás alapján érkeznek a lakók, sokkal inkább nyomasztó körülmények vagy kedvezőtlen társadalmi-gazdasági-családi változások következtében. Ilyen volt az USA-ban pl. a 2008-as lakhatási válság.

A lakókocsi-parkok számos város sajátos részei, méretük a néhány trélerből álló kisközösségtől egészen a sokszáz (ezer) lakót számláló, többutcás, kiterjedt telepekig terjedhet. Lakókocsik, átalakított kisbuszok, egykori iskolabuszok, konténerházak, kerekekre rakható mobilházak egyaránt képezhetik a részeit. Statisztikák szerint a lakosság 6-9%-a él ilyen helyen, ami számomra meglepően magas szám. Nem feltétlenül a legszegényebb társadalmi rétegekre kell gondolnunk, bár újságcikkek, filmek hajlamosak ezt a képet erősíteni bennünk.  A legelső ilyen élményeink még Austinhoz kapcsolódnak, ami ugye alapból egy különc város (Keep Austin weird!). A reptér közelében lévő óriási szatócsboltba szívesen jártunk vissza, ha nem akadt jobb tervünk és arrafelé több ilyen parkot is láttunk. Az első, kerítéssel körbevett és utcákká épült ilyet azt hiszem mindketten alaposan megbámultuk a kocsi ablakából ahogy elhaladtunk mellette.

Nevezhetjük megfizethető lakhatási lehetőségnek is ezeket  a közösségeket, mert más bérleményekkel összvetve az ár töredékét kell fizetnie annak, aki itt bérel. Milyen kompromisszumokkal kell számolni?

• kisméretű lakások, konténerházak
• hosszabb ingázás
• sajátosabb közösség
• kevesebb szolgáltatás

Amerikában az utazáshoz épített lakókocsik már a XIX. század végén megjelentek – nem nehéz továbbgondolni a vadnyugat meghódításához használt ekhósszekereket. Az 1920-as évekre már luxuskivitelt is megvehettek a legtehetősebbek: kristálycsillárokkal, nemesfaburkolattal és igényes bútorokkal, berendezési tárgyakkal. Az első nagy visszaesés természetesen a világválság idején volt, amikor megjelentek ezek a járművek az állandóan lakott alkalmatosságok listáján. A XX. század eseményei szinte kivétel nélkül eredményezték a lakóhely elvesztését, kényszerelhagyását, emberek ezreinek elvándorlását. A mozgó, de állandó bennlakásra alkalmas járművek hamarosan saját szeletét alkották az iparnak és a lakásbiznisznek. Gondoljunk csak a háborúkat követő újjáépítésre: a legtöbb messziről érkező alkalmi munkás az építési területeken álló konténerházakban lakott!

A II. világháborút követően számos egyetem és főiskola mellett keletkeztek trailerparkok, mivel a leszerelt katonáknak alapjogon járt a tanulási lehetőség (college), viszont szinte sehol nem volt ezt kielégítő elegendő kollégiumi férőhely. A 60-as és 70-es években a megszaporodó másként gondolkodók, hippiközösségek, kommunák egy újabb lökést adtak e jelenségnek. Nem volt kirívó, ha estélyi ruhás, divatos napszemüveges és brit sportkocsit vezető fiatalok érkeztek haza e parkokba. Az idők változását persze a trailerparkok is követték, hol kevésbé, hol inkább divatban voltak, de el nem tűntek többé. Ma abszolút alternatívaként jelennek meg részben az apartmankomplexumok mellett, részben a társadalomból kivonuló-kiszoruló csoportok körében. A 2008-as lakhatási válság után (housing bubble) pedig szinte virágkorukat élik ezek a közösségek és az újfajta nomádok az amerikai országutakon (megélhetés és munka után vándorló autóban, lakókocsiban élők tízezrei).

A felvázolt vegyes kép mellett le kell szögeznem, hogy sok cikk, blogbejegyzés hangsúlyozza a trailerparkokra ragasztott stigmát: egyenlő a szegénységgel, a lecsúszott, kilátástalan életformával. Különösen igaz ez a déli államokra (Dél-Karolina, Mississippi, Alabama, Új-Mexikó), bizonyosan kivételt képez viszont Florida, ahol számtalan ilyen virágzik telistele nyugdíjas lakókkal (bérlőkkel), őket általában nem képzeljük szegénynek. Tovább árnyalja a képet az a tény, hogy ma rengeteg fiatal szülő választja a gyerekei otthoni tanítását (home schooling), akár úgyis, hogy közben még úton is vannak. A megélhetésüket távmunkával tudják biztosítani, nem kell állandó lakóhelyet fenntartaniuk és a gyerekeik szabad szellemben, a gyakorlati életben tanulva nevelkednek. 

Semmiképp nem szeretném kihagyni a szempontok közül azt a tényt, hogy az amerikai társadalomban sokan szeretnek úgy élni, hogy senki nem szól bele a dolgaikba, a maguk megteremtette körülményeket nem adják fel azért, hogy másokhoz alkalmazkodjanak. Önállóság, szabadság, önfenntartás – ezek a jelszavaik. Őseik szabályait, tradícióit követve a civilizáció vívmányait elkerülve igyekeznek hagyományos módon, a természettel összhangban, azt nem kizsákmányolva élni. Nemcsak az őslakosokra gondolok most, hanem az első vadnyugati telepesek legmakacsabb leszármazottaira is. Nekik valószínűleg nincsen 25 bankkártyájuk, okostévéjük vagy úszómedencéjük és gondolkodás nélkül a fegyverükhöz nyúlnak, ha illetéktelenül behatolsz a területükre / tulajdonukba. Mivel a saját szabályaik szerint élnek, általában kevésbé törődnek a szemét eltakarításával vagy a konténerük karbantartásával – ezt városi körülmények között nyilvánvalóan nem engedhetnék meg maguknak.

Thermal, Kalifornia

Road tripjeink során Nevadában, Arizonában, Új-Mexikóban láttunk ilyen közösségeket távolról, az idegeneket nem mindig fogadják szívesen és mi a fancy piros Mazdánkkal, fotómasinával a nyakunkban nem is próbáltunk közelíteni. Úgy véltük biztonságosabb tiszteletben tartani az életformájukat és a sok lépés távolságot. A kivételek erősítik a szabályt, az ezen a linken elérhető nevadai közösség tárt karokkal várja a látogatókat, mert elvük, hogy kevésbé ellenségeskedünk egymással, ha jobban megismerjük a másikat.  Mivel mi magunk is ezt valljuk, reméljük hogy egyszer még bizalommal és barátsággal léphetünk majd be egy mobilházba! A barátkozás tanulását mindenesetre elkezdtük az alábbi dal segítségével:

Forrásaim:

https://www.theguardian.com/lifeandstyle/2015/may/03/owning-trailer-parks-mobile-home-university-investment

https://www.nevadahumanities.org/blog/2020/7/16/a-brief-history-of-the-biggest-little-trailer-park-sun-valley-nevada

https://www.mobilehomeuniversity.com/mhp-mastery/the-history-of-mobile-home-parks

https://www.bbc.com/news/magazine-24135022